Jövő hónaptól jelentős arányban, 42 százalékkal emelkedik a víz és csatornázás díja Háromszéken. A négy városban – Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón – valamint 15 községben mintegy 100.000 személynek szolgáltató Közüzemek Rt. igazgatója, Kozsokár Attila kedden arról tájékoztatott, hogy májustól 11,34 lejt kell kifizetni egy köbméter ivóvízért és csatornázásért a jelenlegi 8,03 lejjel szemben. Ezen belül az ivóvíz köbméterét áfás áron 6,66 lejért adják köbméterenként, míg a csatornázásért köbméterenként 4,68 lejt kell áfás áron kifizetni, összegzett a regionális szolgáltató igazgatója.
Kozsokár Attila magyarázata szerint a jelentős mértékű áremelésre egyrészt az energiaárak emelkedése miatt kényszerülnek, hiszen villanyárammal működő pumpák segítik az ivóvíz előállítását és szállítását akárcsak a szennyvízkezelő rendszert működését is. A Közüzemek Rt. Tavaly még 282 lejért vásárolta a villanyáram megawattját ám idén ugyanezért már 1500 lejt kell kifizessen, ecsetelte az energiaár-emelkedés hatását az igazgató, aki szerint sürgetővé vált a víz és csatornázás díjának emelése mert jelenleg havi 500.000 lejes a vállalat vesztesége. Hozzátette: a májustól érvényes víz és csatornázás díja tartalmaz köbméterenként egy 70 banis beruházási alapot is. Számítások szerint ebből évente 3,3 millió lejt gyűjtenek és finanszírozzák vele a víztelepek és szennyvízkezelő állomások korszerűsítését.
Kozsokár Attila szerint az Aquacov nevű közösségi egyesületbe tömörült önkormányzatok mintegy 80 százaléka támogatta a vállalat által kért áremelést. Mivel egyszerű többség szükséges az érvénybe lépéshez már beszerezték a bukaresti árszabályzó hatóság engedélyét is és májustól 42 százalékkal emelt áron számláznak az érintett háromszéki családoknak.
Kozsokár Attila szerint a Kovászna megyei Közüzemek Rt. a jelenlegi díjszabásai alapján az ország 43 szolgáltatójából az utolsók között van ám a májustól érvényes új díjszabással már a legdrágábbak közé fog tartozni. Magyarázata szerint ennek egyik oka, hogy az országban még van tíz szolgáltató, amely nem kért áremelést ám a következő időszakban fogják meglépni, a másik ok, hogy a háromszéki szolgáltató a legkisebbek közé tartozik az eladott köbméter, a kiszolgált lakosság alapján is és az energiaár emelés érzékenyebben érintette mint a nagyobb vállalatokat.
Az igazgató arra számít, hogy a legszegényebbeket érzékenyen érinti a víz és csatornázás árának emelése amit egyrészt spórlással próbálnak kivédeni de várhatóan megemelkedik a tartozások száma is. A Közüzemek Rt-nek jelenleg több mint 7 millió lejes a kinnlévősége amit a vészhelyzeti állapot lejártával végrehajtások által és a szolgáltatás felfüggesztése révén próbálnak behajtani. Ugyanakkor lehetőséget kínálnak az adósoknak, hogy 12 részletre átütemezzék a felhalmozott adósságot. Ezzel a lehetőséggel többen is élnek Háromszéken, naponta 2-3 erre vonatkozó igénylés érkezik, mondta Kozsokár Attila.