Hétvégén élettel telt meg az egy évtizede bezárt egykori sepsiszentgyörgyi dohánygyár épületei és udvara. Az ipari műemlék épületek új tulajdonosa, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat igyekszik a város kulturális, szabadidős körforgásába becsatolni a patinás gyárépületet és annak területét. A városháza felhívására nagyon hamar beteltek a helyek az első nyílt napra, amikor a városimázs iroda és egykori alkalmazottak vezetésével körbe lehetett járni az épületeket, felidézni a dohánygyár múltját és részese lenni a jövő tervezésében is.

Fotók: Antal Árpád Facebook oldala

Hétvégén, az első nyílt napon 200 kíváncsi sepsiszentgyörgyi vette birtokba az egykori dohánygyárat. Az épületekben korabeli fotók által idézték meg a dohánygyár különböző korszakait, míg az egykori alkalmazottak hatalmas fotói alatt olvashattunk emlékeikről miközben hangszóróból gépek kattogása és munkafolyamatokat irányító parancsszavak hangzottak el. A nap folyamán nyolc alkalommal szerveztek gyárlátogató túrát, amelynek során egyrészt az egykori alkalmazottak tértek vissza nosztalgiázni. Nekik nem is volt szükségük túravezetésre, hiszen évekig dolgoztak a patinás épületben és ezúttal nemcsak újra felfedezték a megmaradt cigarettagyártó gépeket hanem el is magyarázták azok működését gyerekeiknek, unokáiknak.

A kíváncsiskodókat Kelemen Béla, az egykori dohánygyár utolsó alkalmazottja vezettek körbe miközben a főépületben a városháza munkatársai ismertették az épületegyüttes jelenét és jövőjét. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a www.sepsitabak.ro oldalon indított közösségi igényfelmérést, hogy mivé alakítsák az egykori dohánygyárat. Mivel az épületegyüttes több rendeltetést is lehetővé tesz, az már biztos, hogy az egyik szárnyban kap helyet a kommunizmus rémtetteit felidéző, interaktív múzeum.

Eddig több mint 1300-an vettek részt a sepsiszentgyörgyi városháza által két hete indított közvélemény-kutatáson amely április 21-ig tölthető ki a www.sepsitabak.ro weboldalon. Az eddigi legnépszerűbb ötletek között szerepel egy cigarettagyári múzeum, kreatív műhely gyerekeknek, kézműves foglalkozások, szabadulószoba, szabadtéri mozi, irodalmi kávézó, planetárium, népmese múzeum, mesemondó hely babáknak és anyukáknak és természetesen bulizóhely.

Antal Árpád polgármester is részt vett a nyílt napon és a gyárlátogató túrán, ami után rámutatott: az egykori dohánygyár nemcsak az épületekről szól, hiszen a város lakosságának több mint fele valamilyen szinten kapcsolódik a létesítményhez. Ezért is tartják fontosnak, hogy a jövőtervezésbe bevonják a sepsiszentgyörgyieket, hogy a következő évtizedekben is érezzék magukénak a város egyik legszebb műemlék épületét.

Az első dohánygyári nyílt nap a FUNKorporation zenekar ingyenes koncertjével ért véget a gyárudvaron. A következő időszakban szerveznek még hasonló nyílt napokat, a következőre májusban kerül sor.