A sepsiszentgyörgyi önkormányzat hatástanulmányt rendel az iskolahálózat újragondolására. Egy év alatt előkészítik az intézkedést, minden érintett féllel megtárgyalják majd döntenek az átalakításról, mondta el csütörtöki sajtótájékoztatón a Sláger Rádió kérdésére válaszolva Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az iskolahálózat újragondolására azért van szükség, mert nem lehet esélyegyenlőségről beszélni amíg egyes sepsiszentgyörgyi iskolák túlzsúfoltak, a diákok 32 fős csoportokban tanulnak és már a laboratóriumokat is tantermekké kénytelenek alakítani ezért új épületeket kérnek, miközben a város más iskoláiban kevés a diák, 7 gyerek jár egy osztályba és üresek az épületek.

Antal Árpád rámutatott: a tanügyi törvény rendelkezik az iskolák körzetesítéséről, miszerint a lakónegyedi iskolák a körzetükben lakó gyerekeket kell befogadják. A rendszer a gyakorlatban nem működik, hiszen a szülők elsősorban tanítót, másodsorban jó nevű iskolát választanak, ennek érdekében hajlandóak ideiglenes lakcímet (flotant) szerezni az adott iskolai körzetbe.

Ezt a gyakorlatot megerősítette Magyarosi Imola a Váradi József Általános Iskola igazgatója is. Egyetlen gyereket sem lehet elutasítani ha a szülő igazolja, hogy abban a körzetben lakik ám jelenleg gondot jelent a tanterem hiány. Antal Árpád kifejtette: jelenleg főként az Állomás negyedi Ady Endre Általános Iskolában jelent legnagyobb problémát az alacsony diáklétszám és sok a kihasználatlan felület és ez az állapot hosszú távon nem fenntartható.

Antal Árpád polgármester | Fotó: Kristó Gothárd Hunor

„Erős a megszokás kultúrája, az érintettek minden változtatás ellen zsigerből tiltakoznak”, mondta a polgármester aki szerint sokszor a szakszervezet és a pedagógusok érdekei vannak az első helyen és csak ez után jelenik meg a gyerekek érdeke amikor intézmény szervezésről van szó.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a következő időszakban a város minden tantermét „négycsillagos” szintre emeli, hogy ez ne lehessen visszatartó erő. Ha az a probléma, hogy milyen nevet ír az iskola épületének homlokzatán akkor megváltoztatják a feliratot azáltal, hogy jogilag összekapcsolják az iskolákat, magyarázta Antal Árpád, aki értésre adta, hogy az átszervezés várhatóan azt jelenti, hogy azok a tanintézmények, amelyekben alacsony a diáklétszám, elveszítik önálló jogi személyiségüket és összekapcsolják őket más iskolákkal hiszen a törvény nem tiltja, hogy egy tanintézménynek nem lehet több helyszínen épülete.