„Az államelnök abból főzött kormányt, amit az állampolgárok a parlamentbe beszavaztak. Nyílt titok, hogy a PNL és a PSD nem bízik egymásban, kölcsönös a bizalmatlanság és az ő szempontjukból az RMDSZ biztosítja az egyensúlyt az új kormánykoalícióban”, állapította meg Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint egy megengedhetetlenül hosszú időszak és szinte minden lehetséges változat kipróbálása után lett teljes jogkörrel rendelkező kormánya az országnak. „Bebizonyosodott, hogy az ország a jelenlegi alkotmány alapján kormányozhatatlan vagy nehezen kormányozható, ezért a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező új kormánynak alkotmányos reformot kell megvalósítania”, fogalmazta meg Antal Árpád.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró – aki tagja volt az RMDSZ kormányalakítási tárgyalásokat folytató küldöttségének – rámutatott: az RMDSZ azért döntött úgy, hogy részt vesz a koalícióban mert egyrészt 2003 óta folyamatosan szorgalmazzák az alkotmány módosítását, amihez a parlamentben kétharmados többségre van szükség. Másrészt pedig folytatni szeretnék az elmúlt időszakban elkezdett munkát amit az RMDSZ miniszterei, államtitkárai és tisztségviselői jól végeztek hiszen jelentős beruházásokat sikerült elindítani és pár hónap alatt szimbolikus ügyekben is sikerült előre lépni.

A családügyi minisztérium az RMDSZ programját valósítja meg

Antal Árpád rámutatott: a családügyi minisztérium létrehozása az RMDSZ javaslata volt és ennek az új tárcának a programja valójában az RMDSZ családvédelmi programja. A sepsiszentgyörgyi elöljáró emlékeztetett, hogy az elmúlt hónapokban az RMDSZ politikusai sokat foglalkoztak otthonteremtést, családalapítást és gyermekvállalást támogató programok kidolgozásával, a Szövetség kongresszusát is „Szívügyünk a család!” mottóval szervezték. „Javaslatainkat sikerült bevinni a kormányprogramba és amit most Gabriela Firea miniszter programjának neveznek az valójában az RMDSZ családtámogatási programja”, mondta Antal Árpád.

Antal Árpád
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester | Fotók: Vargyasi Levente
Nem valószínű, hogy ez a kormány kihúzza a következő választásokig

Az elmúlt időszak kormányalakítási próbálkozásai után nem marad más változat mint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) koalíciója, amely a parlamentben 60 százalékos többséget alkot. Ebben a felállásban tehát nem szükségszerű az RMDSZ részvétele a kormányban ám mindkét román párt irányából megfogalmazódott az igény, hogy az RMDSZ legyen részese a koalíciónak, ami azt is jelzi, hogy szükség van a szövetség szakembereire, akiknek teljesítményét mindkét nagyobbik párt elismerte.

Antal Árpád leszögezte: fontos volt, hogy végre legyen teljes jogkörrel rendelkező kormánya az országnak hiszen költségvetés kiegészítést kell végrehajtani és el kell fogadni a jövő évi büdzsét is. A sepsiszentgyörgyi elöljáró nem tartja valószínűnek, hogy a jelenlegi PNL-PSD-RMDSZ kormánykoalíció kihúzza a következő választásokig, aminek egyik oka, hogy a Nemzeti Liberális Pártban nincs béke, sőt félő, hogy „elfogy” a PNL és a parasztpárt sorsára jut. Másrészt Romániában a pártok többségének az az érdeke, hogy a választási évre ellenzékből forduljanak rá mert ebben az országban könnyebb bírálatokkal szavazatokat gyűjteni mint eredményekkel, mondta Antal Árpád.

Parlamenti köztársaság és közigazgatási reform

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint mindenki érzi, hogy az ország a jelenlegi alkotmányos rendben kormányozhatatlan vagy nehezen kormányozható mert a fél elnöki – fél parlamentáris rendszer nem működik a „paloták közti harcok miatt”. A kétharmados parlamenti többséggel rendelkező új kormánykoalíciónak alkotmányos reformot kellene végrehajtania, véli Antal Árpád, aki szerint az RMDSZ azt támogatja, hogy Románia legyen színtiszta parlamentáris köztársaság.

„Ez az erdélyi magyar közösség érdeke, hiszen a közösségnek sokkal nagyobb beleszólási lehetősége van a parlamentáris kormányzati tevékenységbe mint az államelnökibe”, fogalmazta meg Antal Árpád aki reméli, hogy ebben a kérdésben kialakítható egy konszenzus a kormánypártok között hacsak a „mély-állam” ezt meg nem akadályozza.

A Sláger Rádió érdeklődésére Antal Árpád elmondta: az alkotmányos reform része lehet az évek óta hangoztatott közigazgatási reform is abban az értelemben, hogy a jelenlegi ország – megye és települési szintek közé bevigyék a regionális közigazgatási szintet is. Ezt az RMDSZ abban az esetben tudja támogatni ha a közigazgatási régiók a központi államtól vesznek el hatásköröket nem pedig a megyék hatásköreit viszik fel régiós szintre.