Nem fordulhat elő, hogy a háromszéki utászokat felkészületlenül érje ha decemberben havazik, állapította meg keddi sajtótájékoztatón Ráduly István. A Kovászna megyei prefektus elmondta: több értekezletet is tartott a télre való felkészüléssel kapcsolatosan és a helyi hatóságok arról biztosították, hogy fel vannak készülve az utak takarítására vagy saját eszközökkel vagy szerződést kötöttek erre egy szakcéggel.

Emellett az országutakat karbantartó útügyi igazgatóság Kovászna megye öt körzetében – Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Bodzafordulón és Bereckben – készített elő telephelyeket és felhalmozott összesen 5630 tonna sót, 2370 tonna homokot és 20 tonna kálcium-kloridot, sorolta Ráduly István prefektus.

Hókotró
Hókotró a háromszéki utakon
Háromszéken egy megyei utat lezárnak a téli hónapokra

A 244 kilométernyi megyei út téli karbantartását a háromszéki önkormányzat alárendeltségébe tartozó Út és Híd Rt. Biztosítja. A vállalat Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton és Bodzafordulón működtet hótalanítási bázist, onnan indítják a gépeket, amikor arra szükség lesz, számolt be Tamás Sándor. A Kovászna megyei tanácselnök szerint a korábbi években sem volt fennakadás a megyei utakon ezért bíznak benne, hogy az Út és Híd Rt. idén is megbirkózik a feladattal.

A vállalat alkalmazottai hajnali 3 és reggel 7 óra között elvégezik a 244 kilométernyi megyei út ellenőrzését, szükség esetén beavatkoznak, megtisztítják az útfelületet, homok és sókeveréket szórnak. A téli útkarbantartás becsült értéke 7, 3 millió lej – mondta el Tamás Sándor.

hirdetés

Háromszéken egyetlen olyan megyei útszakasz van, amelyet lezárnak a téli hónapokban. A Vadas-tetőn át vezető, Kőröspatak és Középajta közötti uton november és március között tilos autóval közlekedni. Háromszéken télen a havazás miatti fennakadásokat telefonon jelenthetik a 0744 486-294-es számon.