Ötven Őrkő negyedi szociális lakás és egy korszerű óvoda építéséről írtak alá finanszírozási szerződést amit hamarosan egy közösségi ház építésével is kiegészítenek, jelentette be csütörtökön Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Simion Crețu a Központi Fejlesztési Ügynökség igazgatója. Ezek egy átfogó felzárkóztatási projekt részei, amely három leszakadt térségben – Őrkő negyedben, Csíki negyedben és Szépmezőn – mintegy 3300 mélyszegénységben élő személy felzárkóztatását célozza.

A felzárkóztatáshoz átfogó beavatkozásra van szükség

„Egy közösség erejét a leggyengébb láncszem állapota határozza meg”, fogalmazta meg Antal Árpád polgármester, aki szerint az a cél, hogy teljesen átalakítsák az Őrkő negyedet, mindenki törvényes körülmények között lakjon, az embereknek legyen munkahelye, a gyerekek járjanak óvodába és iskolába és miután korábban lebontották a fizikai falat, leépüljön a közösségek közti láthatatlan fal is, ami az előítéletekből épült. Antal Árpád szerint ehhez sok türelem és kitartás kell mert az eredmények nem érkeznek hamar. Az a tapasztalat, hogy nem mindig megfelelő azok reakciója, akiken segíteni szeretnének ám a felelősség mindig azoké, akik segíteni tudnak.

Antal Árpád és Simion Crețu
Antal Árpád és Simion Crețu aláírták a finanszírozási szerződést | Fotók: Kovács Zsolt

Veres Nagy Tímea a projekt kivitelezésével megbízott GAL Sepsi nevű akciócsoport vezetője rámutatott: integrált megoldásra van szükség mert nem elég csak munkahelyet biztosítani a rászorulóknak, hanem rendezni kell lakhatási körülményeiket, korszerűsíteni a jelenleg sáros utcákat és megfelelő óvodát és iskolát kell biztosítani és elérni, hogy járjanak ezekbe. Emellett azon is kell dolgozni, hogy a közösségek között leépítsék az előítéleteket.

Bontanak és építenek az Őrkő negyedben

Tóth Birtan Csaba alpolgármester rámutatott: 526 lakást térképeztek fel az Őrkő negyedben, amelyek 77 százaléka engedély nélkül épült többnyire közterületre vagy tisztázatlan tulajdonviszonyú magánterületre. A lakások 60 százaléka mindössze egyetlen szobából áll és 66 százalékában túl sokan laknak a méretéhez képest, tehát rendkívül rosszak a lakhatási körülmények.

hirdetés

Az önkormányzat által elnyert uniós támogatásból 50 szociális lakást építenek az Őrkő negyedben aminek összértéke 17,7 millió lej, ebből 3,8 millió a város önrésze. A 200 négyzetméteres területen fekvő ikerházak egyenként 61,5 négyzetméteresek lesznek és legkésőbb 2023 novemberéig meg kell épüljenek.

Tóth Birtan Csaba, Antal Árpád és Simion Crețu

Antal Árpád polgármester hozzátette: a lakásokat a szociális lakások odaítélésének szabályzata szerint osztják majd ki a rászorulóknak. Ugyanakkor érzékeny az építési projekt, hiszen azt is feltételezi, hogy lesznek olyan lakások, amelyeket le kell bontani az Őrkő negyedben. Bár ezek engedély nélkül közterületre épültek tárgyalásokat folytatnak minden érintettel.

A projekt másik részeként egy 123 gyerek befogadására alkalmas, új, korszerű óvodát építenek az Őrkő negyedben, mondta Tóth Birtan Csaba alpolgármester, aki szerint az óvodának lesz egy nagy udvara játszótérrel és sportpályákkal. A létesítmény 2023 októberéig 3,5 millió lejből épül, amiből 1 millió lej az önkormányzat önrésze.

Simion Cretu a Központi Fejlesztési Ügynökség igazgatója hozzátette: a projekt harmadik részeként egy közösségi központ megépítését is finanszírozzák, amelyről hamarosan aláírják a finanszírozási szerződést. Az igazgató szerint nagyon ritkák a sepsiszentgyörgyihez hasonló integrált szociális projektek.