Más megyékből hoznak „kölcsönrendőröket” Háromszékre, hogy egy-két nap alatt nagyszámú tanulóvezetőnek tudják megszervezni az autó vagy motorbicikli vezetői vizsga gyakorlati próbáját. A rendkívüli intézkedésre azért volt égető szükség mert Háromszéken feltorlódtak a tanulóvezetők, mintegy ezren várnak arra, hogy több hónapos várakozás után végre letegyék a sofőrvizsga gyakorlati próbáját.
Kovászna megyében hosszú ideje problémát jelent, hogy a hajtási engedélyre jelentkezők hónapokig kénytelenek várni míg az elméleti próba után időpontot kapnak a gyakorlati vizsgára is. Ráduly István prefektus keddi sajtótájékoztatón elmondta: a fogadóóráin sokan jelentkeznek azzal a panasszal, hogy túl hosszú a várakozási idő a két vizsga között.
A kormánybiztos szerint Sepsiszentgyörgyön három és fél hónapot, Kézdivásárhelyen akár négy és fél hónapot is kellett várjon a tanulóvezető, míg a sikeres elméleti vizsgája után sor kerül az autó vagy motorbicikli vezetői gyakorlati vizsgára is. Gondot jelent, hogy a sofőriskola befejezése után egy évig érvényes az iratcsomó, ha viszont hónapokat kell várni a gyakorlati vizsgára próbára, rontja az esélyeiket és többlet kiadást eredményez, ha több sikertelen vizsga után újra be kell iratkozzanak egy sofőriskolába.
Háromszéken az jelenti a problémát, hogy a megyei Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Hivatal nyolc alkalmazottja közül csak négyen vizsgáztathatnak. Hosszú távon az jelent megoldást ha feltöltik az alkalmazotti állományt. A prefektúra kérésére a belügyminisztérium engedélyezte négy állás meghirdetését ám áthidaló megoldást kellett találni amíg ezeket az állásokat sikerül betölteni.
A hivatal vezetője, Rico Racoviță leleményes megoldást talált a problémára és kezdeményezésére más megyékből érkező „kölcsönrendőrökkel” szerveznek tömbösített gyakorlati vizsgákat. Az elmúlt hét végén Vaslui megyéből érkezett Sepsiszentgyörgyre 6 vizsgabiztos, így segítségükkel szombaton és vasárnap 216 személyt sikerült levizsgáztatni. Ez azért nagy előrelépés mivel kizárólag helyi vizsgáztatókkal átlag heti 90 tanulóvezetőnek tudtak vizsgát szervezni, így az elmúlt hétvégi akció által Kovászna megyében két hónapra csökkent a várakozási idő.
A prefektus szerint az akciót folytatják és október 30-án Bákó megyéből érkezik Háromszékre 8 „kölcsönrendőr” és ezáltal még egy hónappal csökkentik a várakozási időt és remények szerint novemberre utolérik magukat és majd az új alkalmazottakkal tartani tudják a lépést.
Ráduly István szerint a Vaslui megyéből érkező rendőrök elégedettek voltak a Kovászna megyei tanulóvezetők felkészültségével és a háromszéki sofőrök civilizált magatartásával. A „vendégmunkások” munkájukért többlet juttatást kapnak, illetve biztosítják a szállásukat és étkeztetésüket.