A hétvégi medvetámadást követően Sepsiszentgyörgy önkormányzata arra kérte a Környezetvédelmi Minisztériumot: helyezzék át vagy lőjék ki azt a sugásfürdői medvét, amely szétmarcangolt egy szaladó férfit. A városháza által benyújtott kérelem alapjául szolgál az a tény is, hogy túlságosan elszaporodtak a medvék Sepsiszentgyörgy környékén található erdőkben is, főként Sugásfürdő közelében. Sajnálatos módon egy 50 éves férfi esett a medvetámadás áldozatául, miközben a kijelölt turistaösvényen szaladt, hívja fel a figyelmet a városháza. Továbbá már a hétvégén arra kérték a csendőrség és a helyi rendőrség munkatársait, hogy a közbiztonság növelése érdekében járőrözzenek a környéken.

Mint arról beszámoltunk a medve szombaton Sepsiszentgyörgy és Sugásfürdő között, egy kijelölt turistaösvényen támadt egy szaladó férfira. A futóruhába öltözött 50 éves férfit akkor látták meg, amikor sokkos állapotban, véresen a város felé tartott. Egy szemtanú a közösségi oldalon számolt be arról, hogy a Honvéd-kút közelében érték utol a talpig véres, futóruhás férfit, akinek a fején skalpolás nyomai látszottak, a vállán harapásnyomok, több sebből vérzett. Sokkos állapotban volt, azt hajtogatta: nem vagyok jól. A környéken sétálók hívtak mentőt a sérülthöz és gyorsan a sepsiszentgyörgyi kórházba szállították.

Medvejárás Bálványoson
Medvejárás Bálványoson | Fotó: Kovács Zsolt

András-Nagy Róbert a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója elmondta: több harapás, marcangolás, karmolás volt a férfi fején, hátán és hasi-mellkasi részen. A sepsiszentgyörgyi kórházban elállították a vérzést és bevarrták a sebeket majd átszállították Csíkszeredába ahol idegsebészeti műtétet hajtottak végre rajta mivel a medve többször beleharapott a koponyájába, a halántékcsontja besüllyedt, és feltépte a szemüreget is. A műtét után a férfi állapota stabilizálódott.

Antal Árpád polgármester közösségi oldalon közzétett állásfoglalásában leszögezte: „fontosnak tartom, hogy védjük a természetes környezetet, s ezzel együtt a medvéket, de az emberi élet a legfontosabb! Tudom, hogy most sokak számára érzékeny téma a medvetámadások ügye, de a határozott lépésekre nagy szükség van, nem szabad tovább halogatni! Annak ellenére, hogy óriási nyomást gyakorolnak rá, Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter azon dolgozik, hogy lehetővé tegye a veszélyes egyedek kilövését”. Sepsiszentgyörgy polgármestere rámutat: Romániában 5 éve tiltották be a nagy húsevő vadak, így a medvék és farkasok vadászatát, és ennek a szélsőséges döntésnek az árát ártatlan emberek fizetik meg! „Ez a helyzet már tarthatatlan, mielőbb megoldást kell találni a medvekérdésre, mert ez a helyzet már túlmutat a normalitáson, felbomlott az egyensúly az ember és veszélyes nagyvad között”, nyilatkozta Antal Árpád polgármester.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat felhívja a lakók figyelmét, hogy legyenek óvatosak és közlekedjenek körültekintően a Sugásfürdő környéki erdőkben. Amennyiben medve jelenlétét észlelik, azonnal értesítsék a hatóságokat a 112-es sürgősségi telefonszámon! Semmilyen esetben ne közelítsék meg és ne akarják etetni vagy fényképezni az állatokat. Emlékeztetnek, hogy a sepsiszentgyörgyi városháza már áprilisban is értesítette a megyei vadásztársaságot egy medvecsalád felbukkanásáról Sugásfürdőn, kérelmezve, hogy tegyék meg a megfelelő intézkedéseket az emberek életét, javait, a turistákat és a környéken sportolókat fenyegető veszély elhárítása érdekében.