A sepsiszentgyörgyi önkormányzat kezdeményezésére elindult a „Csíki Sándor program”, számolt be a Sláger Rádió érdeklődésére Kondor Ágota. A sepsiszentgyörgyi tanácstag szerint az önkormányzat által kezdeményezett és finanszírozott program révén 19 kinetoterapeuta bevonásával felmérik az elemi iskolás gyerekek testtartását és mozgáskoordinációját majd mindenkinek egyénre szabott javaslatokat is megfogalmaznak, hogy miként javítsanak a problémákon. Emellett közpolitikákat is kidolgoznak, amelyek majd azt célozzák, hogy javuljon a gyerekek testtartása és mozgáskoordinációja. A Csíki Sándor programot a nemrégiben elhunyt, népszerű sepsiszentgyörgyi testnevelő tanárról neveztek el.
Kondor Ágota szerint a program 4003 előkészítős, illetve I-IV. Osztályos sepsiszentgyörgyi diákot céloz. Minden érintett fiatal szüleitől írásos beleegyezést kértek, hogy gyerekük részt vehet a programba. Csak elvétve fordult elő, hogy a szülő nem egyezett bele ebbe, mondta Kondor Ágota. A sepsiszentgyörgyi tanácstag szerint a programban résztvevő 19 kinetoterapeuta egyénileg méri fel minden gyerek testtartását és mozgás koordinációját a tornaórák keretében vagy a tanítónő által megjelölt más időpontokban.
Várhatóan három hét múlva fejeződik be a felmérés és a szakemberek kiértékelik az eredményeket. A valamilyen testtartási, mozgáskoordinációs problémával küszködő gyerek esetében kitöltenek egy vizsgálati lapot a javaslatokkal és azt elküldik a szülőknek. Emellett egy általános tanulmányt is készítenek a sepsiszentgyörgyi kisdiákok helyzetéről. Kondor Ágota szerint az eredmények függvényében közpolitikákat dolgoz ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és olyan programokat indít, amelyek a testtartási és mozgáskoordinációs problémák javítását célozzák.
Az önkormányzat arra biztatja a szülőket, hogy fogadják majd meg a szakemberek javaslatait hiszen például egy 20 alkalmas gyógytorna által nagyon sok problémát meg lehet oldani, például megtanítják helyesen ülni, járni és később nagyon sok probléma megelőzhető ezáltal.