Kevesebb mint egy héttel a sepsiszentgyörgyi önkormányzat saját roncsautó programjának meghirdetése után már 114 személy adott le kérést, hogy szeretné eladni a városnak a régi járművét. Antal Árpád polgármester szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a város idei költségvetésében erre a célra rendelkezésre álló összeg egyharmadára pár nap alatt megfogalmazódott az igény várhatóan sok parkolóhely fog felszabadulni a városban, illetve csökken a légszennyezés a városban.
Mint arról beszámoltunk a sepsiszentgyörgyi önkormányzat idén 1 millió lejt szán a saját roncsprogramjának finanszírozására, ami 333 régi autó felvásárlására elegendő. A polgármester ugyanakkor azt is leszögezte, hogy több évesre tervezik a roncsautó programot ám ha idén nagy lesz az érdeklődés ki fogják egészíteni a rendelkezésre álló pénzkeretet. A polgármester arra is kéri az érdeklődőket, hogy a torlódás elkerülése végett ne rohanják meg sokan egy időben a városháza ügyfélszolgálati irodáját, hiszen egész évben lehet jelentkezni a roncsprogramra, aminek pénzkeretét szükség esetén kiegészítik.
Mint arról beszámoltunk az „Értéket adunk a roncsautódnak!” nevű program keretében a legkevesebb tíz éve Sepsiszentgyörgyre forgalomba íratott, 2-7 személyes autókért, amelyek az utóbbi 3 évben a kérelmező nevén szerepeltek 3 000 lejt fizet az önkormányzat, amennyiben azt leadják egy roncstelepre. A kérelmezőnek nem lehet tartozása az önkormányzat felé és vállalnia kell, hogy a következő 3 évben nem vásárol 5 évnél régebbi autót. A leadott személygépkocsinak tartalmaznia kell az alapvető alkatrészeket, például a motort, a sebességváltót, a karosszériát, az alvázat stb. tehát nem lehet egy csak gépkocsira alig emlékeztető vasdarab.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat azoknak a magán és jogi személyeknek kíván segíteni, akik megszabadulnának a régi, nem használt gépjárműveiktől, de nem akarnak, vagy nincs lehetőségük arra, hogy újat vásároljanak, így az országos Roncsautó-programban sem fognak részt venni. Sepsiszentgyörgyön mintegy 22 000 autó van forgalomba íratva, ezeknek több mint fele, azaz több mint 11 000 tíz évnél idősebb.
A magán vagy jogi személyek a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában, valamint a hivatal www.sepsi.ro honlapján található űrlap kitöltésével és a szükséges dokumentumok leadásával jelentkezhetnek a programba.