Nem volt elfogadható az elmúlt egy évben bevezetett gyakorlat, miszerint az önkormányzatok által létrehozott helyi rendőrségek a belügyminisztérium irányítása alatt dolgoztak, de munkájukat továbbra is a polgármesteri hivatalok finanszírozták – jelentette ki szerdán Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azt követően, hogy Lucian Bode belügyminiszter bejelentette: a helyi rendőrségek visszakerülnek az önkormányzatok alárendeltségébe.
Az ország mintegy 10.000 helyi rendőre közel egy éve – 2020 március 14-én – került át az önkormányzatok irányítása alól a belügyminisztérium alárendeltségébe és kaptak új feladatkört, a járványügyi intézkedések betartását ellenőrizték. Eközben viszont az önkormányzatok hoppon maradtak, mert nem volt akivel megoldják azokat a közrendészeti problémákat, amiért a helyi rendőrségeket létrehozták.
Két héten belül visszaállhat a rend, hiszen Lucian Bode belügyminiszter bejelentette: visszahelyezik a helyi rendőrséget a polgármesteri hivatalok alárendeltségébe. Az erről szóló határozattervezetet ma terjeszti az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) elé. A tárcavezető indítványozza ugyanakkor, hogy a közrendészethez átvezényelt mintegy hétszáz csendőr is kerüljön vissza saját egységéhez. Lucian Bode elismerte: nem normális, hogy a helyi rendőrségek fenntartásához szükséges minden költség a helyi önkormányzatokat terheli, miközben ezeket az egységeket az állami rendőrség irányítja.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester felidézte, hogy a helyi rendőrséget tavaly március 14-én a szükségállapot bevezetésekor vette át a belügyminisztérium. Közel egy év telt el és azóta az önkormányzatok fizetik a helyi rendőrök béreit, a szolgálati autók karbantartását és az üzemanyagot, miközben a helyi rendőrök tevékenységét az állami rendőrség irányítja. „Nem elfogadható ez a munkamegosztás, hogy az egyik fél fizet, a másik adja az utasításokat” – szögezte le a sepsiszentgyörgyi elöljáró.
Hozzátette: bizonyos értelemben jogos volt, hogy ebben az időszakban más feladatokat kaptak a helyi rendőrök, hiszen ezidő alatt is a közösség érdekében dolgoztak ám a Municípiumok Országos Szövetsége azért kérte, hogy a helyi rendőrök kerüljenek vissza az önkormányzatok alárendeltségébe, mivel az elmúlt egy évben sok problémát nem tudtak nélkülük megoldani, például a parkolás szabályozását.
A sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség vezetője, Hadnagy István arról számolt be, hogy az elmúlt egy évben teljesen megváltozott a tevékenységük, elsősorban a járványügyi intézkedések betartatásával foglalkoztak. Tavaly tavasszal a karantén-központoknál teljesítettek szolgálatot és több tízezer alkalommal ellenőrizték, hogy az otthoni elkülönítésben lévők betartják-e a kijárási tilalmat. Amikor más jellegű panasz érkezett a lakosságtól akkor azt továbbítaniuk kellett az állami rendőrség helyi parancsnokságához és az rendelkezett, hogy melyik csapat megy a helyszínre és próbálja megoldani a problémát.
Hadnagy István szerint amint a helyi rendőrség visszakerül az önkormányzatok alárendeltségébe ismét azt a tevékenységet végzik, amiért létrehozták a testületet, ám arról egyelőre nincsenek információik, hogy lesznek-e feladataik a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatosan.