A vakáció után sem változott a távoktatás helyzete, országos szinten a diákok mintegy 60 százaléka él a lehetőséggel, az oktatási minisztérium pedig nem segítette a felzárkóztatást. A többieket – a diákok 40 százalékát – az informatikai eszközök hiánya mellett az otthoni támogató környezet vagy a motiváció hiánya is távol tartja a távoktatástól.

Ez a vakáció után sem változik, hiszen az oktatási minisztérium csak az online oktatás lehetőségét ajánlotta fel, nem is kereste a megoldást, hogy ez egységesen történjen, vagy a méltányosság jegyében eljusson a hátrányos helyzetűekhez is. Meghirdettek ugyan egy digitális eszközök beszerzéséről szóló pályázatot, de olyan alacsony kerettel, hogy az igények töredékét sem tudta kielégíteni, hívja fel a figyelmet Ferencz S. Alpár.

A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) alelnöke a Sláger Rádiónak elmondta: bár számos külföldi példa van arra, miként lehet a járványhelyzetben hatékonyan elérni a diákokat, ezeket az intézkedéseket elmulasztotta a minisztérium, és már le is késte a romániai oktatási rendszer. Hangsúlyozta, a végzős osztályokban komolyan veszik a felkészülést a diákok, hiszen vizsgázniuk kell, viszont a kisebb osztályokban, különösen a szociálisan hátrányos környezetben élők esetében a már alacsonyabb a távoktatásban való részvétel.

Iskolakezdés azonnali felzárkóztatással

Az oktatási szakember abban bízik, hogy mentőlépésként a minisztérium végre előrukkol egy stratégiával arra nézve, hogy miként képzelik el a tanévzárást. Arra kell tervet kidolgozni, hogy amint a diákok visszatérnek az iskolába, miként zárkóztatják fel azokat a diákokat, akik kimaradtak a távoktatásból.

Ebben is van egy csapda, hiszen a minisztérium azt az utasítást fogalmazta meg, hogy a kényszerszünet alatt nem haladnak a tananyaggal, csak ismételnek, a gyerekek tudását mélyítik. „Ebből kiindulva, akár azt is kijelenthetnénk, hogy aki nem vett részt a távoktatásban, tulajdonképpen nem maradt le semmiről. Azonban a minisztérium nem tartja ellenőrzés alatt, mi történik pontosan, melyik iskolában, melyik tanár miként foglalkozott a diákjaival. Így mégis átadhat olyan ismereteket, melyeket a következő időszakban a gyerekek felhasználnak, tehát előnyük van azoknak, akik részt vettek az online oktatásban”- részletezte a pedagógus szövetség alelnöke.