A tanintézmények vezetősége saját hatáskörben kell döntsön, hogy milyen feladatot ad a pedagógusoknak a koronavírus fertőzés miatt elrendelt iskolai kényszervakáció ideje alatt, mondta el a Sláger Rádió érdeklődésére Kiss Imre. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint a tanintézmények vezetősége dönthet úgy, hogy a pedagógusoknak be kell járniuk munkahelyükre, de úgy is, hogy otthon maradhatnak. A döntésről minden tanintézménynek értesítenie kell a saját pedagógusait. A hatóságok rendelkezése értelmében viszont szigorúan tilos tanórákat tartani, ez nemzetbiztonsági kérdés és maximális felelősséggel kell betartani, mondta Kiss Imre, aki érdeklődésünkre elmondta: nincs tudomása arról, hogy a kényszervakáció első napján, szerdán Háromszéken bárhol is lett volna tanítás.

A hirtelen jött kényszervakációra nem lehetett felkészülni

A háromszéki főtanfelügyelő rámutatott: a hirtelen jött, rendkívüli kényszervakációra nem lehetett felkészülni, ezért van néhány megválaszolásra váró kérdés. Emlékeztetett, hogy a kormány hétfőn este jelentette be, hogy szerdától, egyhetes általános kényszervakáció lép életbe, amelyet szükség esetén akár meg is hosszabbíthatnak. A tanfelügyelőségeknek és tanintézményeknek kedden, egy napjuk volt felkészülni a kényszervakációra ám sok kérdés felmerült ezzel kapcsolatosan. A keddi videokonferencián többen is kérdezték a tanügyminisztertől, hogy mit kell tegyenek a pedagógusok, ám akkor nem kaptak rá választ.

Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő
Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő | Fotó: Kovács Zsolt

A háromszéki tanfelügyelőség azt kérte a pedagógusoktól, hogy szerdán és csütörtökön menjenek munkába, mivel amúgy is módszertani napok voltak betervezve a Sepsiszentgyörgy és Barót környéki tanároknak, mondta Kiss Imre. Hozzátette: az oktatási minisztérium kedden közölte, hogy minden tanintézmény saját hatáskörben kell eldöntse, hogy a pedagógusai otthon maradnak vagy bemennek a munkahelyre és ott valamilyen feladatot kapnak. A háromszéki tanfelügyelőség például rendes program szerint dolgozik és az alkalmazottak adminisztratív feladatokkal foglalkoznak. Kiss Imre szerint elképzelhető, hogy a következő napokban a szaktárca részéről érkezik más, a felmerülő kérdéseket tisztázó rendelkezés is.

Az online tanításra nincs felkészülve a hazai oktatási rendszer

Kiss Imre szerint az elmaradt tanórák pótlásáról is minden tanintézet maga dönt majd. Hozzátette: ezt a döntést még korai meghozni, mivel nem tudni, meddig tart a kényszervakáció. „Az már biztos, hogy az idei iskolai év megsínyli a jelenlegi helyzetet. Amennyiben hosszú ideig eltart a kényszervakáció, nehéz lesz bepótolni, ezért biztosan újra kell gondolni az idei tananyagot olyan értelemben, hogy le kell azt csökkenteni és az alapján megszervezni a záróvizsgákat”.

A háromszéki főtanfelügyelő – akárcsak az oktatási miniszter – azt tanácsolja a pedagógusoknak és diákoknak, hogy a kényszervakáció ideje alatt különböző online platformokat használva foglalkozzanak legalább a fő tantárgyakkal. Hozzátette: mindez opcionális, hiszen ilyen rendkívüli helyzetre a hazai oktatási rendszer nincs felkészülve, ezért ilyen rövid idő alatt nem is lehet intézményesíteni. Kiss Imre rámutatott: vannak osztályok, ahol a diákok és tanárok eddig is használtak online kommunikációs csatornákat – WhatsUp vagy Messenger csoportokat – így ahol ezek ki vannak alakulva, a tanárok megtehetik, hogy feladatokat adnak a diákoknak, ahol viszont nem alakult ki eddig ez a kommunikációs készség, ott nehéz lesz erre alapozni.

A főtanfelügyelő rámutatott, hogy az oktatási minisztérium a közszolgálati televízióval közösen tervezi a „tévé iskola” program bevezetését, vagyis a televízióban közvetítik egyes tanórákat. Ez egyelőre nem indult el és kérdéses, hogy a kisebbségi nyelveken tanulók számára készítenek-e tévés leckéket. Ugyanakkor várható, hogy a következő időszakban megjelennek különböző interaktív online portálok, amelyek a segítenek az elmaradt leckék megtanulásában, mondta Kiss Imre.