Háromszéken ezekben a napokban sokan keresik fel szeretteik sírhelyeit és rakják rendbe azokat, hogy majd Mindenszentek napján, november 1-én virágokat, koszorút helyezzenek el a sírokra és hagyomány szerint gyertyát gyújtsanak szeretteik emlékére. Az erdélyi katolikus és protestáns közösség tagjai körében él a világítás hagyománya, ám tapasztalatok szerint Háromszéken a más felekezetek tagjai is tartják a szokást és gyertyát gyújtanak szeretteik emlékére.
Ennek fényében erős ellenérzéseket váltott ki az a közösségi oldalon terjedő felhívás, amely szerint emlékezni nem csak világítással lehet ezért környezetvédelmi szempontok miatt le kellene mondani a gyertya és mécsesek gyújtásáról. A hozzászólók jelentős része nevetségesnek és túlzásnak tartja a kezdeményezést.

Bár mindenszentek napja nem hivatalos munkaszüneti nap, a Kovászna megyei vállalkozások és intézmények is figyelnek alkalmazottaikra és általában rövidített munkaprogrammal dolgoznak, esetenként szabadnapot adnak, főként, hogy idén péntekre esik a világítás napja.
Sepsiszentgyörgyön főként a templomkertekben alakítottak ki temetőket és ezek az évszázados temetkezési helyek többnyire beteltek. A Szemerja negyedi református gyülekezet évekkel ezelőtt új temetőt alakított ki másfél hektáron, ahová egy Makovecz Imre által tervezett ravatalozóházat is építettek, így itt évekre megoldották a temetkezést.
A sepsiszentgyörgyi közös temetőben is szűkösen van már szabad temetkezési hely, viszont az önkormányzatnak sikerült előre lépnie a temetőbővítés terén, és felvásárolt egy nagyobb területet. Helyhiány van a közös temető közelében lévő református Vártemplom temetőjében is. Ezt úgy tudnák megoldani, ha megkaphatnák a katonai lőtérként használt terület egy részét. Erre viszont a védelmi minisztérium az önkormányzat többszöri igénylése ellenére se hajlandó.
Forgalomkorlátozás november 1-jén!
Pénteken, mindenszentek napján a torlódások elkerülése érdekében Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a korábbi évekhez hasonlóan egyirányúsítja a temetők felé vezető Vár utcát. Így a vártemplomi temető felső bejáratát és a közös temetőt a Vár utca felől lehet megközelíteni és a Vojkán utcán elhagyni. Ugyanakkor a temetőbe látogatóknak már csütörtöktől egészen vasárnapig lehetőségük lesz a közelben található lövészeti gyakorlótéren elkerített parkolóban hagyni az autókat. Az önkormányzat kéri, hogy pénteken, november 1-én, a közlekedés megkönnyítése érdekében ne parkoljanak a Vár és a Vojkán utcában. A közlekedés átszervezésében és a forgalom irányításában a helyi rendőrség munkatársai segítenek.