Nem életszerű, ezért gyakorlatban nem lehet megvalósítani az afrikai sertéspestis elleni akciótervet, szögezte le a Sláger Rádiónak Fodor István. A bodoki vadásztársaság elnöke, a település polgármestere arra reagált, hogy a hatóságok elrendelték, hogy a fertőzés gócpontjának tekintett Barót környékén ki kell lőni az összes vaddisznót és ragadozót a medve kivételével. Ugyanakkor egész Kovászna megye területén meg kell ritkítani a vaddisznóállományt, legtöbb egy egyed maradhat két négyzetkilométerenként.

vaddisznó vadászat
Vaddisznó vadászat | Illusztráció: Accufiretech.com
Lesből egy évig tartana kilőni az összes vaddisznót!

Fodor István szerint ez a terv nem életszerű: egyrészt be van tiltva a vaddisznók hajtóvadászata, éppen azért, hogy az állatok ne meneküljenek és hurcolják távolabbra az afrikai sertéspestist. Lesből pedig egyszerre csak néhány disznót lehet kilőni, a többi elszalad. Ilyen körülmények között, ha minden nap vaddisznóra vadásznak is egy évig tart kilőni a fertőzött területen élő mintegy 300 vaddisznót – részletezte a vadásztársaság elnöke.

Feladatot kapnak de hűtőkamrát nem!

A másik buktató, hogy ha egyszerre több vadat elejtenek, nincs ahol tárolják. Az előírás szerint, a fertőzött területen azonnal el kell ásni a meglőtt állatot, ám ahol csak ritkítják a vaddisznó állományt, hűtőkamrában kell tartani, amíg a laboratóriumi vizsgálatok eredménye visszaérkezik. A vadásztársaságoknak esetleg egy hűtőládájuk van, ahol legtöbb két állatot tudnak tárolni. „A magyar állam támogatta a vadászokat, finanszírozta a hűtőkamarák megvásárlását. A román államtól csak feladatot kapunk, támogatást nem”- szögezte le Fodor István.

A medvét nem kell kilőni, holott nagy eséllyel az hurcolja be a betegséget a gazdaságokba

Rámutatott: a ragadozók kilövése is rengeteg kérdést felvet, hiszen a farkas, a hiúz, a vadmacska védett állat, a kilövése bűnténynek számít. A fertőzés elleni akcióterv leginkább ellentmondásos része, hogy a medvét nem kell lőni, mert az állítólag nem terjeszti a kórt, mutatott rá Fodor István, aki emlékeztet: a medve mindenevő, vagyis megeszi a sertéspestisben elpusztult vaddisznót és mivel bejár a településekre nagy a valószínűsége, hogy éppen a medve hurcolja be a fertőzést a gazdaságokba.

medve
Illusztráció: Népszava

Amint arról beszámoltunk Erdővidéken több elhullott vaddisznó tetemében mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát, ezért a hatóságok több intézkedést, korlátozást bevezettek, hogy megfékezzék a betegség terjedését.

Öt medvét gázoltak el egy hét alatt

Az elmúlt egy hét alatt öt medve pusztult el Háromszéken, kettőt a vonat ütött el, hármat az országúton gázoltak el gépkocsik, számolt be a Sláger Rádiónak Fodor István. Bodok község polgármestere szerint három bocs maradt árván, amelyeket a Focsani közelében levő vadállat-rehabilitációs központba szállítanak.

Az önkormányzatok kénytelenek eltakarítani a tetemeket, kiadással jár az elszállítás és az elhamvasztás is, hívja fel a figyelmet a polgármester, aki szerint a vasút állami vállalat, az országút szintén az állami kezelésében van, mégis az önkormányzatra hárul, hogy a medvékkel kapcsolatos feladatokat elvégezzék, holott ezeket a költségeket az állam kellene megtérítse – fakadt ki a polgármester.