Környezetvédelmi aktivisták ellenzik a Sepsiszentgyörgy, Sugásfürdő fele vezető kijáratához tervezett, közel 13 hektáros kalandpark megépítését. Toró Attila környezetvédelmi aktivista a sepsiszentgyörgyiek egyik kedvelt kirándulóhelyét félti a tervezett beruházástól, illetve aggódik, hogy a létesítmény veszélyeztetné a Honvéd-kút melletti, legelőként nyilvántartott területet, amelyet 60-70 százalékban erdő borít. Elmondta: nem a beruházással van gondja, hanem annak tervezett helyszínével, illetve a kalandpark egyes elemeivel, amit tájidegennek gondol. Felmerült ugyanakkor, hogy ha a kalandpark évente 100.000 látogatót vonz, ami nagy terhet jelent a létesítmény fele vezető Borvíz utcára és az ott lakókra.

Antal Árpád polgármester sérelmezte, hogy a civil aktivisták a városháza előtt tiltakoznak, ahelyett, hogy hozzá mennének tárgyalni.Akik részben félretájékoztatnak, azoknak a tiltakozáson van a lényeg, nem a probléma megoldásán”, mondta a polgármester, aki biztosított mindenkit, hogy nem hoznak olyan döntést, ami a környezetet károsítaná.

Egyedülálló vidámparkot terveznek Sepsiszentgyörgyön

Az országban egyedülálló kalandparkot terveznek Sepsiszentgyörgyre

Amint azt megírtuk a kalandpark létesítéséről júliusban hirdetett közvitát az önkormányzat, ám a civil aktivisták azután kapták fel a fejüket. Tervek szerint a város biztosítaná a területet, míg a 4,7 millió eurós beruházást a rozsnyói Dinó-parkot is létrehozó, a Sárkány Árpád érdekeltségébe tartozó sepsiszentgyörgyi HCR Kft. építené meg másfél év alatt. Többek között kétszintes épületet képzelnek el, ahol ajándékbolt, étterem, tó fölé nyúló üvegteraszos bár, mozi és játékterem is helyet kap. Megépítenek egy miniatűr várost Gulliver City néven, ahol 3D-s technológiával a világ legismertebb műemlékeit jelenítik meg. A kalandpark területen egy kilométer hosszú alpesi hullámvasutat üzemelnének be. A vizes felvonó a vidámpark másik vonzó eleme lehet, hiszen a Magic Water Lift egy tóba ereszkedik le az üvegalagúton keresztül, onnan megfigyelhető a víz alatti élővilág. Egy második felvonó a mélységbe való alámerülést szimulálja, bemutatva egy ilyen kaland veszélyeit. Egy iskolabuszban rendeznék be a Szafari buszt, ahol virtuálisan a világ több pontjára elutazhatnak az érdeklődők. A tervezet szerint egy kalandparkot is kialakítanak, ötvözve a kötélpark és erdei kalandpark kínálatát, kötélcsúszdával kiegészítve. A „Family Adventure Park” megnyitásával 21 állandó új munkahelyet hoznak létre, és további 16 szezonmunkásnak biztosítanának állást. Az indulás utáni első évben a becslések szerint 100 ezer látogatóra számítanak, a vendégek száma ezentúl minden évben 10 százalékkal növekedhet, áll a tervekben.

Toró Attila
Környezetvédelmi aktivisták a városháza előtt | Fotó: 3szek.ro

A közvitát követően a sepsiszentgyörgyi önkormányzat előterjesztette a Honvéd-kút környékének övezeti rendezési tervét ám látva a tanácsülésen is felszólaló környezetvédő civilek elégedetlenségét, a témát levették a napirendről, ám ez nem jelenti azt, hogy lemondanak a kalandparkról, viszont megígérték, hogy helyi szakemberek véleményét kikérik a különböző tanulmányok elkészítésénél. Ezt követően Toró Attila és a hozzá társult környezetvédelmi aktivisták ezen a héten három napos tájékoztató akciót indítottak. A városháza épülete előtt tájékoztatják a járókelőket a kezdeményezés visszásságairól, illetve támogatást kívánnak szerezni a legelőként nyilvántartott, de erdővel borított terület természetes állapotban való megőrzéséhez. Toró Attila elmondta: előzetes óvást nyújt be az önkormányzathoz, amelyben kéri a vonatkozó tanácshatározat visszavonását.

Antal Árpád: nem fogunk olyan döntést hozni, ami bántaná a környezetet! 

hirdetés

Antal Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján sérelmezte, hogy a civil aktivisták a városháza előtt tiltakoznak, ahelyett, hogy hozzá mennének beszélgetni. „Akik az embereket részben félrevezetve tiltakoznak, azoknak a tiltakozáson van a lényeg, nem a probléma megoldásán”, utalt a városháza előtt zajló akcióra a polgármester, aki szerint volt olyan környezetvédő is, aki megkereste és elmondta racionális érveit és nem abban látta élete értelmét, hogy tiltakozzon, hanem a problémára akar megoldást találni.

„Zöld polgármesternek tartom magam”, mutatott rá Antal Árpád, aki szerint az elmúlt tíz évben sokat zöldült a város, közel 5000 fát és 66 ezer cserjét ültettek. Emlékeztetett, hogy az egész ország röhögött azon, amikor a Kórház utcában kijelölt biciklisávban fákat kellett kerülgetni. „Egyszerűbb lett volna kivágni azt a négy fát, ám inkább vállaltam az országos botrányt. Biztosíthatok mindenkit, hogy nem hozok olyan döntést, amely a környezetet bántaná”, szögezte le Antal Árpád.

Antal Árpád polgármester | Fotó: Facebook

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a kalandpark ügyében semmi nincs kőbe vésve, ha találnak jobb helyet megcsinálják máshol, ha pedig nem tudnak jó választ adni az aggódóknak, akkor nem fogják megépíteni a létesítményt. „Mindenkit arról biztosítok, hogy nem fogok olyan döntést hozni amely bántaná a környezetet”, mondta Antal Árpád, aki arra is rámutatott, hogy az emberek azt is elvárják tőle – és valószínű ők vannak többségben -, hogy olyan létesítmények legyenek Sepsiszentgyörgyön, ahová gyerekeikkel el tudnak menni. Sok sepsiszentgyörgyi jár ugyanis a rozsnyói dinóparkba vagy a gyimesi bobpályára, ezért szeretnének egy jó dolgot létesíteni Sepsiszentgyörgyön is, mondta Antal Árpád.