Eredeti magyarázatot talált az EMNP Kovászna megyei elnöke, Bálint József arra a fotóra, amelyen Csomortányi István a néppárt országos elnöke többedmagával náci karlendítés közben pózol, egyikük baseball ütőt emel a magasba. A háromszéki politikus szerint az is egy lehetséges magyarázat, hogy valaki megkérdezte: „fiúk, ki kér sört?”, és erre néhányan magasba emelték a kezüket.

Bálint József az EMNP háromszéki elnöke
Bálint József az EMNP háromszéki elnöke | Fotó: Kovács Zsolt

„Lehet valódi fotó vagy trükk is, de nincs mellette hanganyag. Látok rajta néhány embert aki felemelte a jobb karját, másikuk tart egy tárgyat, valaki nem emeli a kezét és azt a kérdést teszi fel: fiúk, ki kér sört?”, vázolta lehetséges magyarázatként Bálint József, aki szerdai sajtótájékoztatóján a Sláger Rádió érdeklődésére reagált az Erdélyi Magyar Néppárt Facebook-oldalán megjelent, majd letörölt karlendítős fotóra. A háromszéki politikus szerint sokféleképpen lehet magyarázni a helyzetet, ám ő nem lát a fényképen semmiféle izgatást, és amiket mondanak rá az nem is talál.

Nyakába akarják varrni a kisebbségellenes izgatást?

Az EMNP háromszéki elnöke rámutatott: régóta ismeri Csomortányi Istvánt, akiről soha nem hallotta, hogy olyan kisebbségellenes izgatásban vett volna részt, mint amit ennek a fotónak a kapcsán egyesek a nyakába akarnak varrni. Ha ilyen megnyilvánulásai lettek volna, biztos nem bagatellizálnánk el az ügyet, így viszont inkább a rosszindulatot látjuk azok részéről akik közzétették és akik kommentálják a fényképet, mondta Bálint József.

Csomortányi István karlendítés
Csomortányi István karlendítéses fotója az EMNP Facebook oldalán

Mint arról beszámoltunk az EMNP tisztújító kongresszusát követően a hétvégén jelent meg a néppárt Kolozs megyei szervezetének Facebook-oldalán egy kép, amelyen Csomortányi István – fiatalabb korában – többedmagával náci karlendítés közben pózol, egyikük pedig egy baseball ütőt emel a magasba. A néppárt elnöke szerint a fotó hamisítvány, sosem tett ilyet, és lejárató kampányt, provokációt vél felfedezni az ügy mögött. Hétfőn az RMDSZ szóvivője, Hegedüs Csilla közleményben lemondásra szólította fel Csomortányi Istvánt, akinek – szerinte – az összes hasonló elveket valló párttársával együtt távoznia kell a közél

Az EMNP választási koalíciót kötne az MPP-vel és együttműködést az RMDSZ-el

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos és helyi szinten tárgyalásokat kezd elsősorban az MPP-vel, helyenként az RMDSZ-el is a jövő évi helyhatósági választások sikere érdekében, jelentette be Bálint József. A néppárt háromszéki elnöke szerdai sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy az EMNP hétvégi kongresszusán felvázolták a jövő évi önkormányzati választási stratégiájukat és három erre vonatkozó határozatot fogadtak el.

„Együttműködést ajánlunk és nem ígérünk félreállást”, mutatott rá Bálint József, aki emlékeztetett, hogy az EMNP eddig félreállt, hogy ne veszélyeztesse a magyar jelölt esélyeit, ám most idejében szóltak és felajánlották a választási együttműködés lehetőségét, ezt az ajánlatot a többi magyar szervezetnek komolyan kell venne, hogy utána ne legyen egymásra mutogatás, mondta a háromszéki néppárti politikus.

EMNP: Kolcza István és Bálint József
Kolcza István az EMNP országos alelnöke és Bálint József az EMNP háromszéki elnöke | Fotó: Kovács Zsolt

Bálint József szerint választási koalíciót ajánlanak az MPP-nek, amelynek célja a rég hangoztatott alternatíva kialakítása az RMDSZ-el szemben. Rámutatott: ma már egyik pártot se azok vezetik akik haragszanak egymásra ezért adódik a lehetőség, hogy véget vessenek az indokolatlan felaprózottságra, a közös cél érdekében túl lehetne lépni a kisebb vitákon. Az EMNP háromszéki elnöke szerint a Néppárt részéről hangsúlyosabb a közeledési szándék, míg az MPP részéről vannak még kérdőjelek, hiszen a polgári pártnak van egy megállapodása az RMDSZ-el és vannak MPP-s polgármesterek, akik nehéz helyzetbe kerülhetnek az RMDSZ nélkül. Az MPP kell mérlegelje, hogy a választói többségének óhajára hallgat vagy féltve őrzi az RMDSZ-el kötött megállapodás eredményeként szerzett pozícióit – mondta Bálint József.

Az EMNP háromszéki elnöke szerint a hétvégi kongresszuson elfogadott második határozat arról szól, hogy ahol a magyar-magyar verseny gyengíti a helyi közösség képviseletét, ott együttműködési szerződést kötnének az RMDSZ-el is. Harmadrészt arról döntött a hétvégi EMNP kongresszus, hogy a „mendemondákat” eloszlatása érdekében leszögezik: a két magyar szervezeten kívül semmilyen más alakulattal nem kötnek választási szövetséget a jövő évi helyhatósági választásokra.