Szombat este a maksai rendőrök kiviselték magukat a Kincsem, a legyőzhetetlen csodakanca című lovasszínházi előadás közben. Még alig tíz perc volt hátra a Nemzeti Lovas Színház előadásából, amikor a játékteret a közönségtől elválasztó sávra behajtott egy villogó rendőrautó, amelyből kipattant két egyenruhás és vitatkozni kezdett a szervezőkkel. Ez a közjáték jelentősen rontotta a szabadtéri színházi előadás láthatóságát, ezért a nézők hangos füttyel és bekiabálással fejezték ki nemtetszésüket. Ezt nem vette jó néven az egyik maksai rendőr, aki fenyegetően oda is szólt az egyik elégedetlenkedő nézőnek: „Vezi că mă întorc după tine!” (Vigyázz, mert visszajövök érted!)

A lovas rendezvény szervezőinek elmondása szerint a rendőrök azt sérelmezték, hogy valahol egy szabálytalanul parkoló autó akadályozza a forgalmat és azt követelték, hogy azonnal szakítsák félbe a lovas színházi előadást és a hangosbemondóba mondják be, hogy el kell mozdítani a szabálytalanul parkoló járművet. A szervezők viszont ezt a kérést nem tartották indokoltnak, annál is inkább, hogy még mintegy 10 perc volt hátra az előadás végéig.

A Kovászna megyei rendőrség elnézést kér a munkatársuk okozta incidensért
A maksai rendőrök botrányos viselkedése kapcsán a Krónika napilap megkereste Petre Sorin Anghelescu-t a megyei rendőrség osztályvezetőjét, aki ellenőrizte a történteket és az intézmény nevében elnézést kért. A rendőrparancsnok elmondta: semmi nem indokolta a maksai rendőrök effajta viselkedését, ezért belső vizsgálatot helyezett kilátásba a túlbuzgó rendőrök ellen.