A magyar vállalkozók és diáktáborok zaklatásáról elhíresült fogyasztóvédőt, Mircea Diacont, tavaly decemberben az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezetősége először a Brassói Területi Fogyasztóvédelmi Kormánybiztosság élére helyezte át Kovászna megyéből, majd idén februárban a Beszterce-Naszód megyei fogyasztóvédelemhez mozdították el.
A hírhedt fogyasztóvédő azonban nem nyugodott bele áthelyezésébe és beperelte az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóságot (ANPC). A Kovászna megyei törvényszék hétfőn eleget tett Mircea Diacon keresetének és egyrészt felfüggesztette másrészt megsemmisítette az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság áthelyezésről szóló februári rendeletét. Az alapfokú döntés ellen az indoklás kézbesítését követően a fogyasztóvédelmi hatóság fellebbezhet.
Mint arról beszámoltunk Mircea Diaconu megítélése rendkívül vitatott, miután a háromszéki fogyasztóvédelmi hivatal élén több alkalommal tanújelét adta magyarellenességének, kocsmai verekedésbe keveredett, ittasan gépkocsibalesetet okozott.
Elmozdítását követően a Brassói Területi Fogyasztóvédelmi Kormánybiztosság élére a sepsiszentgyörgyi Onica Csaba került, aki kinevezését követően azt nyilatkozta a Sláger Rádiónak, hogy feledtetni szeretné a vállalkozókkal és a lakossággal a fogyasztóvédelmi hivatallal összekapcsolt magyarellenességet, célja, hogy a fogyasztóvédelmi döntések politikamentesek és szakmaiak legyenek.