Második nekifutásra elfogadták azt a tanácshatározatot, amelyben Sepsiszentgyörgy önkormányzata kéri a sportminisztériumtól a városi stadiont és a futópályát. Mint ismeretes múlt héten a tervezet támogatásához nem sikerült megszerezni a kétharmados többséget, mert a románok ellenezték, a Néppártos képviselők pedig folytatták a két hónapja elkezdett tiltakozást, hogy nem szavaznak a forgalomváltoztatásra vonatkozó tervezetük halogatása miatt.
A hétfői ülésen Tóth Birtan Csaba alpolgármester emlékeztetett, hogy már 2016-ban kérték a sportcsarnokot, a sportszállót és a stadiont a minisztériumtól, most egy szűkített csomag átadását javasolja a kormány, így csak a foci- és a futópálya kerül a városhoz. Antal Árpád cáfolta a híreszteléseket, hogy eladnák a létesítményt vagy megváltoztatnák a rendeltetését.

Andrei Cochior szociáldemokrata tanácstag zavaros fejtegetésbe bocsátkozott, aminek az volt a következtetése, hogy jól van minden ahogy van, és ha a létesítmény a városhoz kerül három éven belül tönkremegy. Liviu Comaneci liberális párti politikus azt javasolta, várják meg a decentralizációs törvénycsomagot, vegyék át egyben az egész ingatlanegyüttest. Antal Árpád szerint ez hosszadalmas és bizonytalan kimenetelű.
Végül Bálint József az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tanácsosa elmondta, a múlt heti szavazás kapcsán félrevezették az embereket, ám sokan „felültek az uszításnak”, hogy miattuk bukhat a stadion átvétele, ezért megváltoztatták az álláspontjukat, arra jutottak az ügy fontosabb, mint a tiltakozás, és megszavazták a tervezetet. Így azt az RMDSZ és néppártos képviselők a két szociáldemokrata és két liberális szavazat ellenében elfogadták.
Bulvártéma lett a stadion “barakkja”
Állásfoglalást tett közzé Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a sepsiszentgyörgyi stadion a román sportsajtóban bírált állapotával kapcsolatban. Közleményükben leszögezik
a városi stadion „barakkja”, még egy ok arra, hogy a létesítmény átkerüljön Sepsiszentgyörgy önkormányzatának kezelésébe.
Az ügy előzménye, hogy szombaton a Sepsi OSK az Astra Giurgiu csapatát fogadta és a sepsiszentgyörgyi csapat 1-O győzelmet aratott, ám a román sportsajtóban kevesebbet foglalkoztak a teljesítménnyel, inkább a meccs előtti bulvárelemet emelték ki.
Ugyanis, amikor az Astra autóbusza megérkezett a sepsiszentgyörgyi stadionhoz, Denis Albec ironikusan azt kérdezte „Mi a helyzet ezzel a barakkal?” A labdarúgó az öltözőre utalt, amit a vendégcsapat fogadására készített elő a Sepsi OSK klubja. Bár kívülről nem kelti egy korszerű öltöző hatását, belül minden felszerelés megvan, amire egy élvonalbeli csapatnak szüksége van.
Az önkormányzat kiemeli, hogy a klub erőfeszítéseket tett, hogy egy olyan stadionban, amely nincs a tulajdonában megfelel körülményeket biztosítson az első liga mérkőzéseinek lejátszásához. Ez a helyzet is bizonyítja, hogy ha a sportminisztériumtól a stadion átkerül az önkormányzat kezelésébe, az a sportélet érdekeit szolgálja, hiszen készen állnak arra, hogy befektessenek a létesítmény korszerűsítésébe, amire a „román kormány az elmúlt években nem volt hajlandó”.