A disznóvágások időszakában fennáll a veszély, hogy a rokonoknak, ismerősöknek adott kóstolók által tovább terjed az afrikai sertéspestis járvány, hívja fel a figyelmet Sikó Barabási Sándor. A háromszéki főállatorvos a prefektussal közösen tartott sajtótájékoztatón arra kérte a lakosságot, hogy más megyékből – főleg a vírus által fertőzöttekből – ne fogadjanak el kóstolót mert az afrikai sertéspestis vírusa a fagyasztóban is megél néhány hónapig így az is előfordulhat, hogy majd a tavasszal elfogyasztott hús fertőz. A veszély annál is inkább fennáll, hogy a fertőzés által érintett megyékben a lakosság levágta a háztartásban nevelt disznóját, attól tartva, hogy nagyobb lesz a káruk, ha a hatóság rendeli el a kényszervágást.
Sebastian Cucu prefektus szerint Kovászna megyét egyrészt a környező hegyek másrészt a szigorú hatósági ellenőrzések megvédték attól, hogy felüsse a fejét a fertőzés, viszont a téli ünnepek közeledtével, a disznóvágások időszakában a kóstolók révén megnő a fertőzés terjedésének veszélye. A Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője, Sikó Barabási Sándor hozzátette: ebben az időszakban a korábbi években is voltak a biztonsági intézkedések, idén viszont még szigorúbbak lesznek, sűrűbben ellenőrzik a húsfeldolgozókat és boltokat, illetve a közúti állatszállítást is. „Minden csomagtartót nem tudunk ellenőrizni és gondot jelent, hogy a bellérek is tanultak, már nem kisteherautóval szállítják az élő állatokat vagy a húst, mert tudják, hogy az feltűnik a hatóságoknak, hanem inkább személygépkocsik csomagtartójában rejtik el a törvénytelen szállítmányt”, mondta a főállatorvos.
Szigorúbban kellene büntetni a belléreket
Sikó Barabási Sándor szerint az elmúlt tíz napban két „bellért” fogtak el Kovászna megyében, akik fejenként 4000 lejes büntetést kaptak. Ugyanakkor Prahova megyében értek tetten két háromszéki bellért, akik fejenként 6000 lejes büntetést kaptak és elkobozták a szállított állatokat. Sebastian Cucu prefektus szerint a büntető törvénykönyv 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azokat, akik hozzájárulnak betegségek terjesztéséhez, ez viszont abban az esetben alkalmazható, ha az illető tevékenysége közvetlenül hozzájárul egy betegség terjedéséhez. A kormánybiztos és a főállatorvos szerint is szigorítani kellene a vonatkozó törvénykezést.
Az afrikai sertéspestis jelenleg Románia 18 megyéjében 292 településén van jelen, összesen 1106 fertőzés gócot azonosítottak. Eddig 361 000 sertés kényszerlevágását rendelték el és 7862 tulajdonosnak 190 millió lejnyi kárpótlást fizetett az állam. Sikó Barabási Sándor rámutatott: az afrikai sertéspestis mellett más betegségek is ostromolják az ország határát, így a juhokat és kecskéket érintő kis kérődzők pestise, a szarvasmarhákat érintő surlókór, a bőrcsomósodás kora, a kéknyelv betegség és a madárinfluenza, amelyek mind óriási gazdasági károkat okozhatnak.
Háromszéken levágják a sertésállomány felét
Háromszéken 40.000–re tehető a háztartásokban tartott disznóállomány, amelynek felét tapasztalatok szerint a november – január időszakban saját és rokonaik használatára levágják a gazdák. A háromszéki főállatorvos szerint tavasszal gondot jelenthet majd, hogy a disznóvágások révén lecsökkent állományt úgy próbálják újratelepíteni, hogy más megyékből, netán az afrikai sertéspestis által fertőzött térségekből vásárolnak malacokat, ezzel pedig behurcolhatják a betegséget. Sikó Barabási Sándor arra kéri a gazdákat, hogy csak a környékről vásároljanak majd malacokat, főként, hogy Bodzaforduló környékén jelenleg túlnépesedett a sertésállomány, tehát van ahonnan vásárolni.
Kilövik a vaddisznó állomány felét
A Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági igazgatóság vezetője szerint az Országos Járványmegelőzési Bizottság döntése értelmében meg kell ritkítani a vaddisznó állományt is, ezzel is próbálják fékezni az afrikai sertéspestis terjedését. Háromszéken becslések szerint 3300-ra tehető a vaddisznó állomány és a rendelet szerint két négyzetkilométerre egy vaddisznó kell jusson. Az elmúlt időszakban a háromszéki vadászok közel 800 vaddisznót lőttek ki, ezek egyikében sem találtak afrikai sertéspestis vírust. A járványmegelőzési bizottság rendeletben 2019 januárig hosszabbította meg a vaddisznók kilövésének idejét és Kovászna megyében még 1103 vaddisznót fognak kilőni.