Erdélybe is ellátogathat jövő évben Ferenc pápa, mondta el a Sláger Rádió megkeresésére Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök. A romániai püspökök a múlt héten látogatáson vettek részt a Vatikánban, amelynek a csúcspontja a Ferenc Pápával való személyes találkozás volt.

Böcskei Gusztáv szerint a Szentatya nyitott az erdélyi látogatásra, szeretné a híveit közelről megismerni. „Úgy éreztem biztatott bennünket, szeretne eljönni hozzánk. A részletekről még korai beszélni, hiszen most zajlanak a tárgyalások, hogy a jövő év folyamán mikor kerülne sor a látogatásra, ám fontos, hogy van erre nyitottság, és nekünk már most készülnünk kell erre”- mondta a nagyváradi püspök. Hozzátette: „Vannak dolgok az életben, amiket ki kell imádkozni, hogy a Szentlélek megvilágosítsa azokat, akik az ilyen eseményeket előkészítik”.

Jakubinyi György érsek és az erdélyi püspökök magyar nyelvű szentmiséje Vatikánban | Fotó: Romkat.ro

A romániai püspökök vatikáni látogatásán azokkal találkoztak, akik az egyházi élet különböző területeiért felelnek, tíz hivatalnál, kongregációnál, minisztériumban jártak. Meglátogatták a Germanicum Hungaricum Intézetet, ahol a magyar anyanyelvű papnövedékek tanulnak Rómában, és miséztek a Szent Péter Bazilika alagsorában található Magyarok Kápolnájában.