Dan Tanasa feljelentése nyomán, lopás gyanújával, ismeretlen tettes ellen indított bűnvádi eljárást a Kovászna megyei rendőrség. Közleményükben arról tájékoztatnak, egy férfi panaszt tett, hogy egy bálványosi szállodában eltulajdonították a könyveit, a helyszínen első lépésben a torjai rendőrök, majd a megyei rendőrség helyszínelői vizsgálódtak. Megállapították, hogy a rendezvényen a panaszos is részt vett, több tájékoztató anyagot bocsátott a szervezők rendelkezésére, hogy azokat szétosszák. Utólag a szervezők közül két személy elmozdította a dobozokat, ám erről a panaszost nem tájékoztatták, a kiadványokat végül megtalálták a szálloda földszinti előcsarnokában, olvasható a rendőrségi közleményben.
Nicoleta Tolvaj-Marin rendőrségi szóvivő a Sláger Rádió megkeresésére elmondta, a nyomozás folytatódik, a vádemelésről, mint minden hasonló esetben az ügyészség dönt majd. A rendőrség végzi a dolgát, minden feljelentés esetén hasonlóképpen kell eljárnia, szögezte le megkeresésünkre Grüman Róbert az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa, Önkormányzati bizottságának bálványosi kihelyezett ülését szervező Kovászna Megye Tanácsának alelnöke.
Grüman Róbert szerint a Dan Tanasa által kirobbantott botrány egyszerre „abszurd és vicces”, hiszen Tanasa azért vitte a kiadványokat Bálványosra, hogy ingyen szétosszák, nem volt átadási elismervény, majd mégis feljelentést tett, hogy eltűntek. Olyan helyszínelés zajlott, mint egy bűntény esetében. Az európai országok képviselői csak bámultak – részletezte a háromszéki elöljáró.
Hozzátette: adott volt a lehetőség, hogy a román politikusok az ülésen, vagy akár a konferencián elmondják, hogy szerintük Románia példaértékűen megoldotta a kisebbségi jogok szavatolását, ám nem éltek ezzel, inkább a „hivatásos provokátorra” bízták, hogy képviselje az álláspontjukat.
Dan Tanasa a közösségi oldalán azt írja, azért ment Bálványosra, hogy ellensúlyozza a „magyar irredenta propagandát”. Szerinte, azért lopták el a kiadványait, hogy a kongresszus tagjai ne tudják meg az igazságot, hiszen a könyvében éppen arról rántja le a leplet, miként diszkriminálják szisztematikusan a románokat a két „politikailag RMDSZ által ellenőrzött megyében”.
Tanasa arról is beszámol, hogy a kiadványokat tartalmazó dobozokat megtalálták a recepció melletti egyik félreeső helyiségben, a rendőrök az elkövetőt is azonosították, aki beismerte a tettét, és azt vallotta, hogy egyedül cselekedett, pedig „Tamás Sándor állt a háttérben”. Amint arról beszámoltunk Tamás Sándor nagy fokú intoleranciaként, és egyértelmű provokációként jellemezte az ügyet.