Sepsiszentgyörgyön szervezik az ország első barbecue fesztiválját amelyet összekötnek a több éves múltra visszatekintő AgroFeszt nevű rendezvénnyel, amikor városba költözik a falu. Az újabb gasztronómiai fesztivál célja, hogy Székelyföld turisztikai központjává tegyék Háromszéket, hiszen az ilyen rendezvények idevonzzák az érdeklődőket a környékről de határon túlról is, mutatott rá Tamás Sándor. A Kovászna megyei önkormányzat elnöke szerint a Sepsiszentgyörgy főterén, június 8 és 10 között sorra kerülő BBQ (barbecue) fesztivál idén még nem hivatalos, de a Kansas City Barbeque Society (KCBS) versenyszabályai mentén zajlik, viszont szeretnék, hogy jövőre már az amerikai verseny hivatalos romániai szakaszát szervezhessék.

Barbecue

A gasztronómiai versenyre Románia és Magyarország területén működő cégek által képviselt csapatok jelentkezhetnek, akik 5 kategóriában- csirke, sertésoldalas, sertéslapocka, marhaszegy és meglepetés étellel küzdenek meg. Debreczi Zsombor a Kansas City Barbeque Society bírója szerint szerint, több ezer éves múltja van a barbecuenak, földbe ásott gödörben 10-12 óra alatt füstön készítettek hagyományos barbecue-t. Ennek modern változata pedig a füstölő gépekkel történik. A rendezvény részletei a folyamatosan bővülő www.bbqfestival.ro oldalon találhatóak.

Városba költözik a falu!

A június eleji gasztronómiai rendezvény keretében szervezik idén az AgroFeszt-et is, amelynek célja, hogy a háromszéki gazdákra és az általuk megtermelt termékekre irányítsák a figyelmet, mutatott rá Grüman Róbert. A háromszéki önkormányzat alelnöke szerint mindez az a stratégia mentén történik, amely által több turistát szeretnének a térségbe csábítani.

A Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, Könczei Csaba szerint azáltal, hogy városba költöztetik a falut és a városi gyerekekkel megismertetik a mezőgazdálkodás minden oldalát, hozzájárulhat a város és vidék közti különbségek elsimításához. Ugyanakkor rá szeretnének mutatni a helyi értékekre és termékekre és egészséges táplálkozásra. Számításaik szerint a rendezvény által az agrárium irányába tudják terelni a fiatalok érdeklődését is, hiszen ez az ágazat jelenleg munkaerő hiánnyal küszködik, a gazdák nehezen találnak közép és felsőfokú, szakirányú végzettséggel rendelkező alkalmazottakat.

AgroFeszt szervezői: Grüman Róbert, Könczei Csaba és Orbán Miklós | Fotó: Kovács Zsolt

Az AgroSic egyesület vezetője, Orbán Miklós szerint akárcsak a tavalyi rendezvényen a város főterén és a Bodok szálló parkolójában állatsimogatót rendeznek be, de lesz hagyományos termékvásár, rendeznek egy „esztenát” is, amelynek lesz lakórésze illetve mellette egy pásztor mutatja be a sajt és orda készítés folyamatát, amelynek végén kóstolni is lehet. Emellett a tenyésztők bemutatják szarvasmarha ápolás és fejés módszereit és friss tejjel kínálják az érdeklődőket.

A rendezvény várhatóan legnépszerűbb pontja lesz, amikor gyerekek kipróbálhatják a traktorvezetést. Egy erre a célra kialakított „traktor ringen” egy gépész irányítása alatt a gyerekek biztonságos körülmények között vezethetnek egy korszerű traktort. Orbán Miklós szerint a programból néhány órát arra szánnak, hogy 20-30 fogyatékkal élő gyereknek adnak lehetőséget traktor vezetésre.