Harminckilenc személy, köztük öt belügyi alkalmazott ellen emeltek vádat tavaly korrupciós ügyek miatt, derült ki a Kovászna megyei Korrupcióellenes Igazgatóság (SJA) keddi évértékelőjéből. A 39 gyanúsított közül mindössze egy személy ismerte be vétkét.

Az öt belügyi közül egy vezető tisztségben dolgozott, négyen pedig a végrehajtásban. Egy közlekedési rendőr jegyzőkönyveket hamisított, nem azt írta be, ami valójában történt, sőt számlát is hamisított, hogy a bírságot kifizették.

Egy másik rendőr felhasználta a rendőrségi adatbázist, és azzal zsarolta a volt élettársát, hogy visszatérjen hozzá. Ugyanez a rendőr erőszakkal tartotta a lakásában a nőt, akit végül a helyszínre érkező rendőrök szabadítottak ki.

Kovászna megyében tavaly három személy ellen emeltek vádat emberkereskedelem és prostitúció miatt. Őket azzal vádolták, hogy 2005 és 2016 között bűnszövetkezetet alakítottak, és kiskorúakat kényszerítettek prostitúcióra. Egy kilyéni éjszakai klubba toboroztak, és futtattak prostituáltakat, köztük két kiskorút.

hirdetés