Benkő Erika szerint a kormánypártokkal való parlamenti együttműködés nem jelent automatikus támogatást. A sepsiszentgyörgyi RMDSZ képviselő szerint fontos kérdésekben pontszerű egyeztetésekre kerül sor a szövetség és a kormánypártok között, és csak abban az esetben támogatják azok törvényjavaslatait, ha azok a magyar közösség érdekeit szolgálják.

Benkő Erika sajtótájékoztatón kifejtette: fontos, hogy az elkövetkezőkben is olyan törvények szülessenek, amelyek bővítik az anyanyelvhasználati keretet Erdélyben. Jó hír e téren, hogy az Európa Tanácsban kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatosan elfogadták Hoffman Rózsa jelentését, amely határozott ajánlásokat fogalmaz meg a nemzeti parlamentek felé e tekintetben.

Benkő Erika sepsiszentgyörgyi RMDSZ képviselő sajtótájékoztatója | Fotó: Kocsis B. János

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy az RMDSZ fontosnak tartja a törvények értelmezéséből adódó nehézségek elkerülését, ennek érdekében javasolják, hogy az önkormányzatok kérhessenek hivatalos véleményezést a Számvevőszéktől.

Az RMDSZ tervei között szerepel továbbá a kulturális intézmények finanszírozásával kapcsolatos módosítás. Benkő Erika szerint igazságtalan a rendszer, amely állami támogatást biztosít a nagyvárosokban lévő kulturális intézményeknek, Sepsiszentgyörgynek viszont négy színházat önerőből kell fenntartania.