Nagy piros feliratú táblával kell megjelölni azokat az épületeket, amelyeknek nincs tűzbiztonsági engedélye, hívta fel a figyelmet Zara Alexandru. A Kovászna megyei tűzoltóság megelőzési osztályának vezetője felhívta a figyelmet, hogy a január 21-től életbe lépett 2007/307-es törvény kiegészítése kötelezővé teszi, hogy a tűzvédelmi engedéllyel nem rendelkező ingatlanok bejáratához egy táblát kell kitenni, amelyen legalább 2,5 centiméteres, piros betűkkel ki kell írni, hogy „Acest spațiu funcționează fără autorizația de securitate la incendiu” vagyis „Ez a hely nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel”.

Zara Alexandru tűzoltótiszt szerint a törvénymódosítás előírása vonatkozik egyrészt a boltokra és bevásárló központokra másrészt a vendéglátó egységekre, szórakozóhelyekre és kulturális intézményekre, harmadrészt pedig a turisztikai létesítményekre. Bár a tűzvédelmi engedély beszerzése kötelező a tanintézetek, önkormányzatok, egyházi ingatlanok számára is, a jogszabály ezek esetében nem írja elő a figyelmeztető tábla kihelyezésének kötelezettségét.

A Kovászna megyei Készenléti Felügyelőség vezetősége | Fotó: Kovács Zsolt

A tűzvédelmi engedélyezésről szóló törvény módosítását az tette szükségessé, hogy a bukaresti Colectiv klubban történt tragédiát követően számos szórakozóhely, intézmény és vállalkozás folyamodott engedélyért, de a Készenléti Felügyelőség csak késedelemmel tudják feldolgozni a nagyszámú igénylést. Emellett több érintett épületben módosításokat kell végezni, hogy megfejeljenek a tűzvédelmi előírásoknak. Szakemberek ugyanakkor rámutatnak, hogy a tűzvédelmi engedély hiányára figyelmeztető tábla katasztrófa esetén nem mentesíti a tulajdonost a felelősségre vonás alól, annak mindössze a vendégek tájékoztatása a célja.

Zara Alexandru szerint Kovászna megyében 162 közintézmény, egyház vagy vállalkozás tulajdonában lévő épületről tudnak, melynek még nincs tűzvédelmi engedélye. A tűzoltók a következő napokban minden érintettet figyelmeztetnek, hogy kötelességük kihelyezni a táblát, ellenkező esetben 2500 és 5000 lej közti büntetést kockáztatnak. A következő hónapokban pedig ellenőrzik, hogy hogyan haladnak a tűzvédelmi engedélyezés folyamatával.

A háromszéki tűzoltótiszt szerint jelenleg 60 tanintézmény, 6 önkormányzati, 10 egyházi, 4 gyerekekkel foglalkozó szociális intézmény, 24 kereskedelmi-, 25 termelő egység, 3 egészségügyi intézmény, 20 turisztikai vállalkozás, 5 kulturális intézmény és egy sportcsarnok nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel. Tavaly 53 épület tűzvédelmi engedélyezését igényelték Háromszéken de csak 16 ingatlan felelt meg a feltételeknek és kapott engedélyt, 36 kérést visszautasítottak. Zara Alexandru szerint sok esetben a nem megfelelően összeállított dokumentáció volt a visszautasítás oka, ami sokat elmond a tervezés minőségéről.