Elhalasztják a 600-as nyilatkozat leadási határidejét. Átmenetileg fellélegezhetnek a szabadfoglalkozásúak és azok a magánszemélyek, akik fizetésükön kívül más bevételeket valósítottak meg. Várhatóan március 1-ig kapnak haladékot arra, hogy nyilatkozzanak bevételeikről, de továbbra is számolniuk kell azzal, hogy idén egészség és nyugdíjbiztosítást kell fizessenek ha tavaly 22.800 lejnél több bevételük volt, függetlenül attól, hogy azt alapjövedelmük után is befizetik.

A 25 százalékos nyugdíjbiztosítást és 10 százalékos egészségügyi biztosítást azok fizetik, akik engedélyezett magánszemélyként tevékenykednek vagy szerzői jogokból szereztek bevételt, de azoknak is kell egészségbiztosítást fizetni akiknek ingatlan, föld vagy javak bérbeadásból, mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, haltenyészeti tevékenységből, befektetésekből, értékpapírból, osztalékból, kamatból tavaly 22.800 lejnél nagyobb bevételük volt, magyarázta a Sláger Rádiónak Debreczeni László. A sepsiszentgyörgyi adószakértő szerint, akinek bevétele ez a küszöbérték alatt van, annak nem kell benyújtania a 600-as nyilatkozatot és nem is kell társadalombiztosítást fizetnie.
Az intézkedés azokat érinti hátrányosan, akiknek bevétele csak kevéssel több mint 22.800 lej, hiszen ebből évente 7980 lejt kell társadalombiztosításként befizetni, négy részletben, ugyanannyit mint azok, akik több százezer lejnyi bevételt valósítanak meg.