Miután kudarcba fulladt a március 15-i, sepsiszentgyörgyi ünnepségre tervezett provokációjuk és tízezer lejes büntetéssel küldték haza őket a csendőrök, a Calea Neamului szélsőséges szervezet vezetője, Mihai Târnoveanu csütörtökön bosszútól és frusztrációtól vezérelve visszatért Sepsiszentgyörgyre.

A háromszéki megyeszékhely főterén órákon keresztül, rendkívül hangosan bömböltette a román hazafias dalokat, zavarva ezzel a környékbeli intézmények és iskolák tevékenységét, de a közeli katolikus temetőben éppen zajló temetés békéjét is feldúlta. Târnoveanu akkor sem volt hajlandó lehúzni a hangerőt, amikor erre felszólították a csendőrök és helyi rendőrök.

Antal Árpád polgármester közösségi oldalán reagált a szélsőséges szervezet provokációjára. Leszögezte: „A törvények szerint ilyen rendezvények esetében bejelentési kötelességük van, amit ők megtettek. És bár határozottan kértem a csendőrségtől, hogy lépjenek fel ellenük, ezt ma még nem tették meg, ugyanis a hangerő arányos kell legyen a résztvevők számával, ezen a rendezvényen pedig több a hangfal, mint a résztvevő. Feljelentést fogunk tenni ellenük csendháborításért.”, reagált Sepsiszentgyörgy polgármestere.

“Tekintettel arra, hogy a Calea Neamului által szervezett akció a köztéri megmozdulás bejelentésekor feltételül szabott civilizált jelleget jócskán túllépte, és ezáltal megzavarta a köznyugalmat, akadályozta a közintézmények, az oktatási-, kulturális és gazdasági létesítmények működését, összehívtam a köztéri megmozdulások engedélyezésével foglalkozó bizottságot, és kértem ennek leállítását, amely rövidesen meg is történt”, közölte a Târnoveanu elleni intézkedést Antal Árpád.

Târnoveanunak több hangfala van mint szimpatizánsa

A szélsőséges Calea Neamului (Nemzet Útja) nevű szervezet vezetője, Mihai Târnoveanu Sepsiszentgyörgy közösségi oldalán azzal indokolta szerint az akciót azért szervezte, hogy tudatosítsa Sepsiszentgyörgy polgáraiban, hogy egy szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállamban élnek, melynek neve Románia! Ugyanakkor „rendezvényét” minden románnak ajánlotta, aki 1990. március 19-21-én Marosvásárhelyen – a fekete márciusként ismert eseményen – megvédte Románia területi integritását a magyar irredenta erőkkel szemben.

A március 15-i sepsiszentgyörgyi ünnepségről való kitiltására utalva Târnoveanu így fogalmaz: „mi nem finom szegfűk vagyunk, hanem tölgyek”. Ugyanakkor „kellemes hangulatú” eseményt ígért, ahol a járókelőknek lehetőségük lesz egy kávé és tea mellett, hazafias román dalok kíséretében beszélgetni velük. Se a kellemes hangulat se a járókelőkkel való beszélgetés nem volt jellemző a sepsiszentgyörgyi akciójára.

Târnoveanu csütörtöki provokációjának előzménye, hogy március 15-én társával együtt 10.000 lejes büntetést kapott mert magyarellenes felirattal próbálták megzavarni a sepsiszentgyörgyi ünnepséget. Amikor az „Valami örök: Erdély román föld” feliratot megpróbálták kifeszíteni, a rendőrség és csendőrség kivezette őket az ünneplő tömegből, furgonba rakták és a rendőrőrsre szállították, ahol meg kellett várják a sepsiszentgyörgyi ünnepség végét, majd zavarkeltés és provokáció miatt kettejüket összesen tízezer lejes pénzbüntetéssel bocsátották el őket.

Mihai Tîrnoveanu visszatérő vendég Sepsiszentgyörgyön, rendszerint más megyékből toborozza szimpatizánsait, hogy Háromszéken ünnepeljék meg a román nemzeti ünnepet, de hozzá köthetőek az úzvölgyi provokációk is.