Pórul járhatnak azok a munkavállalók, akiket két éve minimálbéren foglalkoztat munkaadójuk. Számukra valamennyivel emelni kell a bruttó fizetést, ám eközben elveszítik a minimálbérre járó 200 lejes adómentességet, tehát kevesebbet kapnak kézbe, hívja fel a figyelmet Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő.

Sok vállalkozónak okoz fejtörést ezekben a napokban, hogy miként feleljen meg az adóügyi rendelkezéseknek olyan módon, hogy ki tudja gazdálkodni a béremelés összegét és alkalmazottai mégse kapjanak az eddiginél kevesebb fizetést.

Debreczeni László adószakértő

Ennek oka, hogy életbe lépett az a 2021. decemberi kormányrendelet, amely szerint legtöbb két évig lehet egy alkalmazottat minimálbéren foglalkoztatni, addig képezni kell, majd emelni kell a bruttó bérét. A két éves haladék idén januárban járt le, így béremelést kell adni, az elmúlt két évben minimálbéren fizetett alkalmazottaknak. Debreczeni László szerint a rendeletben nincs előírva a kötelező béremelés mértéke, így ha a munkaadó akár 1 lejjel is megemeli a minimálbért, már teljesíti a törvényes feltételt.

A fejtörést az okozza, hogy idén is érvényben van egy rendelet, ami szerint a 3.300 lejes minimálbérből 200 lej adómentes és csak 3100 lejből vonnak le jövedelemadót és egészségbiztosítást. A minimálbéres alkalmazott így 2079 lejt kap kézhez. Ha viszont a munkaadó betartja a szabályt és például 3301 lejre emeli a bruttó bért, az alkalmazott elveszíti a 200 lejre vonatkozó adómentességet és csak 1996 lejes fizetést kap kézbe.

Számítások szerint a cégek legalább 3450 lejre kell emeljék az elmúlt két évben minimálbéren foglalkoztatott alkalmazottaik bruttó bérét, hogy azok kézbe kapott fizetése ne csökkenjen. Ez esetben az érintett munkavállalók ugyanannyit keresnének mint eddig, tehát 2079 lejt és semmivel nem változna anyagi helyzetük. Ezzel szemben a cégek kiadásai jelentősen megemelkednek, így egyedüli nyertes az államkassza, ahová több pénz folyik be.

Ördög Lajos a Kovászna megyei Munkafelügyelőség vezetője korábban elmondta: ellenőrizni fogják, hogy a vállalkozások betartják-e a rendeletet, amely szerint két év után kötelező megemelni a minimálbéren foglalkoztatottak bruttó bérét. Mivel a jogszabály arról nem rendelkezik, hogy mennyivel kell meghaladja a két évnél régebb foglalkoztatott alkalmazott fizetése a minimálbér szintjét, az emelés lehet 1-2 lej is.

Ha viszont az ugyanabban a munkakörben dolgozók fizetését nem egyforma mértékben növeli a munkaadó, pontosan meg kell indokolnia döntését. Csak a pontosan körülhatárolt munkaköri leírásokkal, kiértékelésekkel tudja magyarázni, ha ugyanabban a munkakörben nem egyforma mértékben emeli meg az alkalmazottak fizetését, szögezte le Ördög Lajos.