Kedden reggeltől estig, ünnepi díszekbe öltöztetett motorokkal járták a várost a Mikulások, akik a délelőtti órákban közel 3000 ajándék csomagot osztottak szét az óvodásoknak, az esti motoros parádé pedig több ezer gyereket és felnőttet vonzott az utcákra.
A fagyos időjárás és csúszós úttest ellenére már reggel útnak indultak a Mikulás ruhákba öltözött motorosok, karácsonyi díszekbe öltöztetett vasparipákon, hogy közel 3000 ajándékcsomagot osszanak szét a sepsiszentgyörgyi óvodákban, a speciális iskolában, a kórházban fekvő gyerekeknek, az idősotthon lakóinak de megajándékozták a kilyéni, szotyori, szépmezői, kökösi, lécfalvi, rétyi, hetei, árapataki és kovásznai óvodásokat is.
Délután pedig több mint 50 motoros vonult fel a városban. A Mikulás napi motoros parádé több ezer gyereket és felnőttet vonzott az utcákra. Miután körbemotorozták Sepsiszentgyörgyöt a Mikulások a zsúfolásig megtelt főtérre vonultak be, ahol hosszasan fotózkodtak a gyerekekkel.
A Mikulás napi, jótékonysági motoros akciót már ötödik alkalommal megszervező Márk János a Sláger Rádió érdeklődésére elmondta: az édességet, gyümölcsöt, üdítő italokat és tanszereket tartalmazó ajándék csomagokat jelentős részét önerőből, illetve önkormányzatok, cégek és magánszemélyek támogatásával sikerült összeállítani. Bár a motoros Mikulás akciónak már hagyománya van Sepsiszentgyörgyön, továbbra is nehéz támogatókat találni az ajándékcsomagok összeállításához, mondta a szervező.
Márk János felidézte, hogy az elmúlt években a motoros felvonulás közben osztották az ajándékokat ám kénytelenek voltak ezen változtatni mivel korábban többen lökdösődtek, hogy minél több csomaghoz jussanak és előfordult, hogy megrongálták a motorokat és letépték a motorosok Mikulás jelmezeit. Idén a sepsiszentgyörgyi motorosok megállás nélkül vonultak fel a városban és az ajándékokat előzetesen az óvodákban osztották szét a gyerekeknek.
„Mi motorosok odatesszük a csontot amikor kell. A Mikulás napi jótékonysági akció hatalmas feltöltődést ad nekünk motorosoknak és a gyerekeknek is, akiket megajándékozunk. Ez az élmény egész évben elkísér minket”, összegzett érdeklődésünkre Márk János.