A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban szerdán rábukkantak egy több mint 150 éves időkapszulára, amit az iskola vezetősége és a város elöljárói, múzeumi szakemberek segítségével kinyitottak.

Sztakics Éva az éppen felújítás alatt lévő Székely Mikó Kollégium igazgatója arról számolt be, hogy Csikós Júlia könyvtárőr hívta fel a figyelmet, hogy a rangos sepsiszentgyörgyi tanintézmény alapítói vélhetően egy időkapszulát helyeztek el a tanintézmény alapjába. Csikós Júlia előzőleg dokumentálta a Székely Mikó Kollégium létesítését és fennállását. A korabeli leírások szerint a Sepsiszentgyörgyi Református Tanoda 1855-től 1870-ig terjedő történetének rövid kézirati vázlatát, a tanítók és tanulók kimutatását és az alapkőletétel alkalmából ajándékozott pénzdarabokat helyezték el több mint 150 évvel ezelőtt, 1870. június 27-én az időkapszulában.

Értesítették a Kovászna megyei Műemlékvédelmi Hivatalt, amely engedélyt adott a Székely Nemzeti Múzeum szakembereinek az időkapszula feltárására, amire szerdán délután került sor. A megrozsdásodott fémdobozban elhelyezett korabeli dokumentumokból és tárgyakból sajnálatos módon mára csak papírfoszlányok és a pénzérmék maradtak fenn. Ezeket a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársai restaurálják majd az iskola szeretné azokat saját múzeumtermében kiállítani.  

Antal Árpád polgármester az időkapszula megtalálását és kibontását történelmi pillanatnak nevezte, amely lehetőséget ad, hogy 150 év után megtudjuk, mit akartak ránk hagyni a Székely Mikó Kollégium alapítói és ebből tanulva mi is üzenjünk az utókornak. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint fontos, hogy tudjunk tanulni abból amit gondoltak 150 évvel ezelőtt és mi is üzenjünk azoknak, akik majd 100-150 év múlva kinyitják azokat az időkapszulákat, amelyeket most a Székely Mikó Kollégium épületének felújítása során fognak elhelyezni.