Egy hét alatt 40 helyszínen 166 programot kínált az idei Szent György Napok, amelyeknek összesen, mintegy 50 000 résztvevője volt, számszerűsítették a sepsiszentgyörgyi városnapokat a szervezők, akik megjegyzik: nem túlzás azt állítani, hogy ez Erdély legnagyobb városünnepe.
Az idei fesztiválszezont indító 30. Szent György Napok kulturális hetének 25 előadásán mintegy ötezren vettek részt. A fesztivál hétvége nagyszínpadi koncertjei átlagosan 13 ezer embert vonzottak. A sepsiszentgyörgyi városnapok szervezői szerint legtöbben, több mint 15 ezren az Ossian pénteki koncertjén buliztak, a szombati együttesek közül a The Motans koncertjén voltak a legtöbben, körülbelül 12 ezren, Hobo és zenekara zárókoncertjén és az azt követő tűzijátékon pedig megközelítően 15 ezer ember vett részt.
Az egykori dohánygyár udvarán berendezett The Base – az ifjúság bázisán 6 állandó programra és több, mint 40 eseményre került sor a fesztiválhétvégén, amelyekre naponta közel 2000 fiatal látogatott ki. Az Erzsébet parkban berendezett Gyermekvárosban a három nap alatt mintegy 2500-3000 gyermek vett részt. Itt a legnépszerűbb programok közé tartozott az arcfestés, a tiroli, a Jogom van elnevezésű játék, a Sárkánykutató intézet, továbbá népszerű volt az óriáskifestő, a zenés foglalkozások és a mondókázó is.
Antal Árpád polgármester sikeresnek értékelte a 30. Szent György Napokat és köszönetet mondott a résztvevőknek, hogy a nagy tömeg ellenére mindvégig civilizáltan viselkedtek, semmilyen rendbontásra nem került sor. „Köszönöm a városlakóknak és az idelátogatóknak is, hogy ismét bebizonyították, hogy kulturált módon tudnak ünnepelni.”
Hozzátette: “Mind a negyven helyszín „működött”, összesen 166 programpontra került sor. Köszönetemet fejezem ki a Knop Ildikó vezette szervezőcsapatnak, az önkénteseknek, hogy sikerre vitték a jubileumi városünnepet. És köszönöm a fesztiválhétvége helyszíneinek közelében lakóknak a türelmet és a megértést” – nyilatkozta a sepsiszentgyörgyi polgármester.
Antal Árpád tájékoztatása szerint a 2024-es Szent György Napokat április 23. és 28. közötti periódusra tervezik.