A következő napokban vértezzék fel magukat türelemmel a sepsiszentgyörgyi vagy a városon áthaladó autósok. A Szent György Napok miatt szerda délutántól lezárják a városközponti parkolókat, majd csütörtök reggeltől a városközpont utcáit. Szerdán 17 és 22 óra között, két nagy tömeget mozgató program egymásra szerveződése miatt, nagyon intenzív járműforgalom várható az Oltmező utcában, illetve a Sepsi Aréna és az Sepsi OSK stadion környékén. Mindezt tetézi, hogy a sportlétesítmények fele vezető másik utat, a Csíki utcát felújítási munkálatok miatt részben lezárták a forgalom elől.
A kellemetlenségeket enyhítendő a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kiegészítik a menetrend szerinti buszjáratokat és javasolják a Sepsi Arénába vagy a Sepsi OSK stadionba tartóknak, hogy utazzanak tömegközlekedési eszközökkel!
Szerdán két, nagy tömeget mozgató esemény történik, szinte egyidőben!
Egyrészt a focistadionban szerdán 19 órától kerül sor a labdarugó Román Kupa-elődöntőjére a házigazda Sepsi OSK és a Kolozsvári CFR között. Másrészt 20 órától a szomszédban lévő Sepsi Arénában kezdődik a Recirquel újcirkusz társulat My Land című előadása a Szent György Napok keretében. Bár a két esemény egy órás eltéréssel kezdődik, de várhatóan körülbelül egyszerre ér véget, hívja fel a figyelmet a városháza. Leszögezik, hogy focimérkőzések időpontjának kitűzésébe sajnos sem a klubnak, sem a városvezetésnek nincs beleszólása, így történhetett meg, hogy az egybeesik a Szent György Napok egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadásával.
A városháza arra kéri a focimérkőzés vagy újcirkuszi előadás nézőit, hogy válasszák a tömegközlekedési eszközöket, ugyanis szerdán kiegészítik a menetrend szerinti buszjáratokat. A MultiTrans vállalat a már meglévő 17:00, 18:00 és 19:00 órakor induló járatai mellett az 5-ös busz útvonalán 17:30 és 19:15 órakor, valamint a 2-es járat útvonalán 17:15, 17:45 és 19:15 órakor indul a Gólya utcából a Sepsi Arénához, melyek a Csíki negyedi megálló után a Romulus Cioflec utcán térnek ki a Csíki, majd az Oltmező utcára.
Ezen az útszakaszon a forgalmi rendőrség munkatársai biztosítják a buszok számára az elsőbbséget, hogy, amennyire lehet, ezek fennakadás nélkül haladhassanak. A események végét is megvárják a buszok, melyeken fel lesz tüntetve, hogy melyik útvonalon közlekednek. Amint megtelt egy busz, indul is visszafelé, a város irányába. Szükség szerint további buszokat bocsátanak az utasok rendelkezésére.
Felhívják a figyelmet, hogy szerdán délután a városközponttól legkevesebb fél órát kell számolni a Sepsi Arénáig – úgy busszal, mint gépjárművel –, ezért kérik az érintetteket, hogy időben induljanak el az eseményekre. Ha mégis személygépkocsival mennek, utazzanak többen egy járműben. A két sportlétesítménynél a parkolóhelyek száma korlátozott, ezért nem tudnak garanciát vállalni arra, hogy mindenki számára lesz szabad hely.
Lezárják a városközponti utcákat is!
A Szent György Napok miatt szerdán este lezárják a városközponti parkolókat majd csütörtök reggel 9-től lezárják a következő utcákat: az 1918. December 1. utcát a Nicolae Bălcescu utcától a Főtér felé (az Olt utca felől a Csiki utca felé egy sáv járható marad); a Sugás Áruház környékét (Szent György tér, a Bem József utcát a Szent György térnél); a Gróf Mikó Imre utcát teljes hosszában; a Gödri Ferenc utca egy részét a Balázs Márton utcától a Gróf Mikó Imre utcáig; a Szabadság utcát a Gróf Mikó Imre utca és a Kórház utca között (a Kórház utca – Kriza János utca mindkét irányban járható marad); valamint a Kónya Ádám Művelődési Ház környékét: a Kossuth Lajos utcát a Főtér és a Martinovics Ignác utca között, Kőrösi Csoma Sándor elejét szintén a Martinovics utcáig, a Váradi József utca alsó szakaszát a Gábor Áron utcáig (Gábor Áron utca járható marad).
A lezárt terület áthaladó autóbusz járatok útvonalait ideiglenesen módosítják, a Lábasház – Erzsébet park megállóhely a törvényszékhez költözik. A lezárt területen működő vállalkozások árú ellátásra meghatározott időszakokra szóló behajtási engedélyért Czimbalmos Csaba városgondnokhoz fordulhatnak. A lezárt területeket május 1-jétől fokozatosan felszabadítják.