A képzőművészek „szentélyébe”, az alkotás folyamatába enged bepillantani az idei Szent György Napok keretében sorra kerülő egyedülálló projekt, amely lehetőséget teremt a sepsiszentgyörgyi képzőművészek műtermeinek meglátogatására, számolt be Bordás Beáta. Az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) vezetője, a Made in Sepsi képzőművészeti programok szervezője szerint az „ArtBrunch – Kóstolj bele a művészetbe!” program újdonság a városnapok felhozatalában és célja kóstolót nyújtani a sepsiszentgyörgyi kortárs képzőművészeti alkotók életből.

A kiscsoportos látogatások lehetőséget nyújtanak a képzőművészek kötetlenebb formában való megismerésére, az érdeklődők párbeszédet alakíthatnak ki a művészekkel és bepillantást nyerhetnek abba, hogyan, milyen anyagokból és milyen módszerekkel alkotnak Sepsiszentgyörgy jeles művészei, akiknek munkáival általában csak kiállítások során találkozhat a közönség. A műteremlátogatás során élmény lehet betekinteni egy képzőművész „szentélyébe”, ahol a varázslat, az alkotás történik – mondta el Bordás Beáta.

Rámutatott, hogy külföldön már több helyszínen rendeztek hasonló találkozókat, amelyek keretében a képzőművészek egy kis harapnivalóval, teával-innivalóval látják vendégül az érdeklődőket, akikkel ebben a formában kötetlenebb beszélgetést tudnak folytatni.

Magma Kortárs Kiállítótér | Fotók: Kristó Gothárd Hunor
Magma Kortárs Kiállítótér | Fotók: Kristó Gothárd Hunor

Az idei Szent György Napok kulturális hetében, április 24-én, hétfőn 11 órától Vargha Mihály szobrászművész-, 17 órától Petrovits István szobrászművész-, kedden 11:00 órától Simó Enikő textilművész, délután 5 órától pedig Nicu Barb festőművész műtermébe lehet betekintést nyerni. Szerdán, április 25-én 11 órától Miklóssy Mária, Albert Levente és Éltes Barna képzőművészek majd 18 órától Izsák Előd, Koter Vilmos és Vetró Bodoni Barnabás (Baji) képzőművészek fogadják a látógatókat.

Április 27-én, csütörtökön 19 órától az ArtBrunch Finisszázs záróeseményre kerül sor, ami egy pop-up kiállítás az eseménysorozatban részt vevő képzőművészek munkáiból az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében.

Az eseménysorozaton a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a helyek száma korlátozott. Regisztrálni hamarosan a városnapok oldalán lehet. Minden műterem-látogatásra maximálisan 10 fő regisztrálhat, kivételt képez a Magmában zajló találkozó, ahol maximálisan 20 főt tudnak fogadni. Az ArtBrunch – Finisszázson, a sepsiszentgyörgyi képzőművészek műterem-látogatásának záróeseményén a meglátogatott alkotók egy-egy műalkotása lesz kiállítva. Erre az eseményre nem szükséges az előzetes bejelentkezés.