Idén is „nyeregbe székelyek” mottóval szervezik, de a megszokottnál korábbi időpontra helyezték át a Székely Vágtát, amely június 9 és 11-e között izgalmas programokkal várja a lovak és lovas sportok szerelmeseit. A szervezők szerint megtartják az eddigi jól bevált receptet és a lovas futamokon túl lesznek gyerekprogramok, kézműves vásár és lacikonyhák.
A Székely Vágta vándorszablyáját az elmúlt években már 11 lovas emelhette magasba. Azt mindig a győztes település lovasa viheti haza és őrizheti egy évig. Idén a tizenkettedik bajnokot keresik, aki majd részt vehet a budapesti Nemzeti Vágtán is.
Elindították a nevezést, a székelyföldi települések június 2-ig a Székely Vágta versenyirodájában regisztrálhatják a lovakat és lovasokat, akik az adott település nevében állnak majd rajthoz. A verseny nevezési díjaként a nevező településnek 1200 lejt kell befizetnie, ez az összeg változatlan. Ami viszont változik az díjazások összege, ugyanis az esemény helyszínén sikeres állatorvosi vizsgát teljesítő lovasok 1500 lejt vihetnek haza, ezen felül értékes pénznyeremények várnak rájuk a Székely Vágta és a Góbé futamban is. A nevezésről és szabályzatról bővebb információkat a szekelyvagta@sepsi.ro emailcímen igényelhetnek.

Bármely Kovászna, Hargita vagy Maros megyei településnek jogában áll benevezni egy csapatot. Minden csapat egy lóból és lovasból, kísérőből és csapatvezetőből áll. A Székely Vágta futamára bármilyen fajtájú és nemű, öt éves vagy idősebb lóval be lehet nevezni, amelynek állapota megfelel a szabályzatban előírt állategészségügyi feltételeknek. Kivételt képzenek az ismeretlen származású lovak, valamint az argentin póló pónik, az Akhal Teke, az angol telivér, valamint a verseny félvér fajtájú vagy genetikailag oda sorolható lovak. Versenyző lehet bárki, aki betöltötte a 18. életévét. A Székely Vágta szabályzata teljes mértékben igazodik a Nemzeti Vágta szabályzatához.
A székelyföldi házi versenynek számító Góbé futamon bármilyen fajtájú és nemű, négyéves vagy idősebb ló vehet részt, amelynek állapota megfelel a szabályzatban előírt állategészségügyi feltételeknek. Versenyző lehet bárki, aki betöltötte a 16. életévét.
Az előfutam győztesének nyereménye 1000 lej, a Székely Vágta döntőjének pénznyereményei pedig: I. díj: 6000 lej, II. díj: 4000 lej, III. díj: 3000 lej, IV. díj: 2000 lej. A Góbé futam esetében az utazási költség megtérítése pozitív állatorvosi vizsga esetén 1000 lej, a döntő nyereményei pedig: I. díj: 3000 lej, II. díj: 2500 lej, III. díj: 2000 lej.