Elkészült a Sepsiszentgyörgy központját rondító, romos Bodok hotel bontási terve, számolt be Antal Árpád. A polgármester szerint közbeszerzésen választják ki a kivitelezőt és ha jelentkeznek rá cégek, akkor 2-3 hónapon belül szerződést köthetnek és kezdődhet a tízemeletes épület bontása. Úgy tudjuk a bontási terv véglegesítése valamennyit csúszott, mert kiderült, hogy az egykori szálloda alatt van egy üzemanyagtartály aminek eltávolítását is bele kellett foglalni a tervbe.

Antal Árpád polgármester korábban azt mondta, hogy az épület lebontása szimbolikusan egy “új korszak” kezdetét jelenti a város történetében, amit a “Bye-Bye Bodoc” elnevezésű szabadtéri eseménnyel jelölnek meg. Erre a bontás elkezdését megelőzően kerül majd sor. A bontást követően a területen átmenetileg parkolóhelyeket alakítanak ki, majd pedig egy korszerű kulturális központ épül.

Bodok szálló madártávlatból
Bodok szálló és környéke madártávlatból | Fotó: Kristó Gothárd Hunor

Mint arról beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2014-ben 745 000 euróért vásárolta meg a Bodok szállodát Ioan Neculae brassói üzletembertől, aki pedig 2003-ban vette meg a korábbi Olt Turisztikai Rt. privatizált vállalat más eszközeivel együtt. 2007-ben Neculae ugyan megkezdte a szálloda korszerűsítését, de a munkálatokat nem sokkal később leállították, azóta az épület elhagyatottan áll Sepsiszentgyörgy szívében.

Miután a helyi önkormányzat megszerezte a tulajdonjogot, szerette volna felújítani a szállodát, de ehhez nem rendelkezett a szükséges pénzügyi forrásokkal és nem voltak olyan uniós pályázati kiírások sem, amelybe be lehetett volna illeszteni egy ilyen munkálatot. A városháza többszöri nekifutásra sem talált befektetőt, aki vállalta volna a szálló felújítását és korszerűsítését. A hotelt el is szerették volna adni egymillió eurós kikiáltási áron, ám négyszeri nekifutásra se akadt érdeklődő, még akkor sem, amikor már szinte a vételáron kínálták eladásra.

Bodok szálló
Lebontanák a város központban éktelenkedő Bodok szállót | Fotó: Kovács Zsolt

Miután a Bodok szálló felújítását és újraindítását nem sikerült megoldani, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat úgy döntött, hogy a tízemeletes épületet lebontják, átmenetileg egy parkolót alakítanak ki a helyén, majd a térség legkorszerűbb kulturális központját építik meg.