Háromszéken számos műemlék épületet újítanak fel összesen 11,5 millió euróból és 19 helyszínt népszerűsítenek a Hívogató Románia program keretében, számolt be Sepsiszentgyörgyön Hegedüs Csilla. Az európai alapok minisztériumának államtitkára szerint európai uniós alapokból ilyen célra, ekkora összegek még nem álltak rendelkezésre és Kovászna megye Erdélyben vezető helyen áll a felújítandó kastélyok, várak, kúriák, templomok tekintetében.

Hegedüs Csilla szerint az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) újítják fel a kőröspataki Kálnoky-kastélyt, az oltszemi Mikó-kastélyt, a kökösi Serester-kúriát, a szacsvai és bibarcfalvi református műemléktemplomokat, és a hagyományos épített örökséggel rendelkező falvak útvonalán számos, magánkézben lévő, bikfalvi udvarház felújítására érkezik uniós finanszírozás.

A Hívogató Románia program keretében 10 millió eurót szánnak az ország több mint 300 látnivalójának népszerűsítésére, ebben 18 háromszéki kiemelt turisztikai célpont számára készítenek többnyelvű promováló filmet, interaktív „hangos útikönyvet” és mindezt külföldi influenszerekkel az országos és a nemzetközi médiában promoválják, sorolta Hegedüs Csilla.

Tamás Sándor, Hegedüs Csilla, Antal Árpád | Fotók: Kocsis B János
Tamás Sándor, Hegedüs Csilla, Antal Árpád | Fotók: Kocsis B János

A háromszéki célpontok között van az Ika-vára, a Bálványos-vára, a Kálnoky-kastély. A kúriák útja útvonal keretében 8 háromszéki kúriát, köztük az oltszemi Mikó-kastélyt, a kökösi Serester-kúriát, a nagyajtai huszárlaktanyát, a tamásfalvi Thury–Bányai-kastélyt és a zágoni Mikes–Szentkereszty-kúriát promoválják, míg a Szent László út keretében a bibarcfalvi, szacsvai, besenyői és gidófalvi református templomokat, a kökösi és kilyéni unitárius templomokat, illetve a gelencei Szent Imre-templomot népszerűsítik, a hagyományos falvak útvonalán az uzoni és bikfalvi udvarházakat promoválják, sorolta Hegedüs Csilla, aki szerint a listára felkerült a háromszéki gasztronómia bemutatása is, amelyben azokat a helyszíneket kínálják, ahol valami sajátosat lehet fogyasztani.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy az általa képviselt tárca 11,5 millió euróval támogatja a volt sepsiszentgyörgyi dohánygyárban tervezett Kommunizmus rémtettei múzeumának kialakítását is, és jelenleg zajlik az építő kiválasztása. Ezt azért tartja fontosnak, hogy a fiatalabb korosztály is megértse a közelmúltat és megtanulja felismerni a jeleit az elnyomó rendszereknek.

Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke rámutatott: „ma szinte természetes, hogy például a Szent László Programból vagy különböző EU-s támogatásokból Erdély-szerte egyházi és közösségi vagy magántulajdonban levő ingatlanokat újítanak fel és promoválnak, de ez nem volt mindig ennyire kézenfekvő. Bukarestben eddig azt sem tudták, hogy ki volt Szent László. Ma sem lenne ilyen természetes erről beszélni, ha az RMDSZ nincs kormányon”.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester hozzátette: a következőkben készítenek egy „ilyen volt – ilyen lett” listát a beruházásokkal. Szerinte az európai alapokért felelős-, a fejlesztési és a környezetvédelmi minisztériumokban is sikerült decentralizálni sok döntést, a pályázati rendszerek kiszámíthatóbbak és átláthatóbbak lettek, de a szintén RMDSZ-es politikus által irányított sportminisztériumnak is három évtized után van végre sportstratégiája. Antal Árpád úgy ítélte meg, hogy megváltozott az egész kormányzás minősége, a magyar tisztségviselők úgy mennek be egy-egy minisztériumba, mintha hazajárnának és egy-egy ilyen út hozadékait már egy-két héten belül látják is.

Hegedüs Csilla államtitkár Sepsiszentgyörgyön, Miklós Zoltán háromszéki parlamenti képviselővel közösen egy fórumon találkozott mintegy 100 háromszéki vállalkozóval, akiket a válságkezelő intézkedésekről és az aktuális pályázati lehetőségekről tájékoztatták.