„A Magyarok Istene velünk volt, megnyertük a mérkőzést, megnyomtuk a Craiovát rendesen, most pedig megyünk tovább és a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon keressük igazunkat, hogy az idegengyűlölet ügyében többé ne lehessen maszatolni ebben az országban”, fogalmazta meg a Sláger Rádió érdeklődésére Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint bebizonyosodott, hogy a Sepsi OSK a zöld gyepen is tud nyerni nem csak a zöld asztalnál. Ha a csapat mindig úgy játszana mint csütörtök este a Craiova elleni újrajátszott mérkőzésen, akkor a Sepsi OSK vezetné a bajnokságot. Ilyen hangulatú mérkőzés nem volt még Sepsiszentgyörgyön, mondta Antal Árpád, aki mutatta az előző este pirosra tapsolt tenyerét.
A nemzetközi sportdöntő bíróságnak kell igazságot tennie
Antal Árpád érdeklődésünkre leszögezte: a pályán kivívott eredménytől függetlenül a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (TAS) fordulnak és bebizonyítják, hogy igaza volt a bírónak, amikor idegengyűlölet miatt lefújta a korábbi Craiova elleni mérkőzést. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint véget kell vetni a hazai futballban tapasztalt maszatolásnak, miszerint az idegengyűlölet nem büntetendő csak a rasszizmus. A Nemzetközi Sportdöntőbíróságnak kell kimondania, hogy igaza volt a bírónak, amikor a craiovai szurkolók magyarellenes skandálásai miatt lefújta a korábbi mérkőzést, mondta Antal Árpád.
Tipikus román abszurd volt ami a botrányba fulladt Sepsi OSK és FCU Craiova mérkőzés után történt, mondta az elöljáró, aki szerint egy mérkőzés tétjétől függetlenül, a szabályzatot be kell tartani. Meggyőződése, hogy a a lefújt mérkőzésnek nem a felsőházba való bejutás lett volna a tétje, akkor a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága nem rendelte volna el az újrajátszást.
Antal Árpád szerint fontos tudatosítani, hogy a mérkőzés lefújását nem egyedül döntötte el a játékvezető, hiszen jelen volt a labdarúgó szövetség megfigyelője, azt követően pedig a FRF elnöke is azt nyilatkozta, a bíró szabályosan járt el. Ezután a szövetség bizottsága zöld asztalnál 3-0-ra a Sepsi OSK-nak ítélte az eredményt, és abszurd módon ezt felülírta a fellebbviteli bizottság, amely arra hivatkozott, hogy a szabályzat a rasszizmust bünteti nem az idegengyűlöletet. Bízunk benne, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróság nekünk ad igazat, ami azért nagyon fontos, hogy ebben az országban ebben a kérdésben többé nem lehessen maszatolni.