A Sepsi OSK pályán tett igazságot és vett erkölcsi jóvátételt a FCU Craiovával szemben. Csütörtök este 4-0-val küldte haza az oltyán csapatot, miközben a sepsiszentgyörgyi szurkolók karneváli hangulatban ünnepeltek.

Mint ismert, ezzel a mérkőzéssel pótolták a korábban magyarellenes megnyilvánulások miatt, botrányos körülmények között félbeszakított Sepsi OSK – U Craiova közti bajnoki mérkőzést, miután a labdarúgó szövetség bizottságai előbb zöld asztalnál 3-0-ra a Sepsinek ítélték a mérkőzést, majd az újrajátszás mellett döntöttek.

Sepsi OSK szurkolók | Fotó: Vargyasi Levente
Sepsi OSK szurkolók | Fotó: Vargyasi Levente

A csütörtöki összecsapáson már félidőben 3-0-ra vezetett a Sepsi OSK majd a második félidőben a negyediket is berúgták. A Sepsi OSK focistái mindvégig jobban akarták a győzelmet, az erkölcsi jóvátétel mellett, számukra csupán a győzelem jelentette a felsőházba való bejutást.

Öt perccel a mérkőzés vége előtt talpon volt az egész stadion, hatezren tapsoltak, énekeltek és biztatták a pályán lévő játékosokat. A Sepsi OSK tehát a pályán vívta ki a felsőházi rájátszást és harcolhat akár egy újabb nemzetközi szereplésért.

Antal Árpád, Kertész Dávid és Diószegi László | Fotó: Vargyasi Levente
Antal Árpád, Kertész Dávid és Diószegi László | Fotó: Vargyasi Levente

„Ha összefogunk, ha nagyon akarjuk és szívvel-lélekkel küzdünk, nincs számunkra lehetetlen! Fantasztikus hangulatú mérkőzésen esélyt sem adott ellenfelének a Sepsi OSK, és ezzel bejutott a felsőházi rájátszásba! A pályán is megmutattuk, hogy mi vagyunk a jobbak és ott a helyünk az első hat között! Hatalmas gratula”, fogalmazta meg közösségi oldalán Antal Árpád polgármester.

(Borítókép: Máté Bence | Maszol)