Kovászna megyében három községnek a saját bevételeiből arra sem telne, hogy folyósítsák a polgármesteri hivatalban dolgozók fizetéseit, derült ki a fejlesztési és közigazgatási minisztérium adataiból. A helyi önkormányzatok gazdálkodásáról szóló, legutóbbi, 2021-re vonatkozó jelentés szerint Háromszéken három község, Bölön, Nagypatak és Ozsdola saját bevételeiből még a községháza dolgozóinak fizetését sem tudja fedezni, nemhogy a közintézményeit működtetni és fejleszteni a települést, így a kiadások nagy részét a más településeken megtermelt pénzből fedezi az állam.
A közigazgatási minisztérium adatai szerint Bölön község saját bevétele 2,3 millió lej volt miközben a polgármesteri hivatal alkalmazottainak béralapja 2,5 millió lejre rúgott. Ozsdola saját bevétele alig 1,8 millió lejt tett ki, ám a községháza alkalmazottainak fizetésére 2 millió lejt költöttek. Nagypatak saját bevétele 1 millió lej volt, de a polgármesteri hivatal személyzetének fizetésére 1,2 millió lejt költöttek 2021-ben. A közigazgatási minisztérium még nem hozta nyilvánosságra a tavalyi adatokat.
Háromszéken van viszont jó példa is arra, hogy az alacsony jövedelmek mellett is lehet felelősen gazdálkodni. Tavalyelőtt Esztelneknek voltak a legkisebb saját bevételei, ami alig több mint 1 millió lejre rúgott, azonban a községnek sikerült fedeznie legalább a polgármesteri hivatal alkalmazottainak fizetését ami 977 ezer lejre rúgott. Országszerte több száz önkormányzat életképtelen, vagyis bevételeik arra sem elegendőek, hogy fenntartsák saját közigazgatásukat, ezért egyre erősödnek a közigazgatási reformot sürgető hangok.