Hetedik kihívását fogalmazza meg a sepsiszentgyörgyiek fele az önkormányzat Ifjúsági Irodája által indított effACT nevű mozgalom. Arra kérik a lakókat, hogy márciusban, az általuk gyakran vásárolt termékek vagy szolgáltatások közül válasszanak ki kettőt, amit csak olyan cégtől szereznek be, amely környezettudatosan működik.
A tavaly ősszel indított effACT nevű mozgalom keretében minden hónapban megfogalmaznak egy kihívást a sepsiszentgyörgyi lakosok felé, amelynek teljesítése által olyan szokásokat építhetnek be az életvitelükbe, amelyek visszafogják a pazarlást, átgondoltabbá teszik a mindennapokat. Az effACT kihívásoktól azt remélik, hogy kialakul egy olyan közösség, amelynek tagjai kiemelten figyelnek az ember- és természetbarát tevékenységekre és életvitelre.
Márciusban a környezettudatos módon működő gazdasági szereplőket célozzák, amelyeket ösztönözni lehet megfelelő fogyasztói szokásokkal, írják az effACT mozgalom felhívásában. „Ma már három kattintással utána nézhetünk és kiválaszthatjuk a gyártót és szolgáltatót, amely megfelelő forrásból szerzi be az alapanyagokat; az előállítás folyamatában nem pazarolja az energiát; igyekszik megtéríti az okozott kárt, és fordít a környezete regenerálására és minimális környezetszennyezéssel juttatja el a háromszéki vásárlóhoz a termékét vagy szolgáltatását.
„Válasszuk azokat, akik megfelelnek ezeknek az elvárásoknak, és környezetünk figyelembevételével szolgálják ki a piacot”, fogalmazta meg márciusi felhívását az effACT mozgalom. Az eddigi akciók egyrészt a városi mobilitás ösztönzésére és a környezetszennyezés csökkentésére összpontosítottak az autózásról való lemondással és alternatív közlekedési eszközök használatával. Emellett megfogalmaztak kihívásokat a szelektív hulladékgyűjtésre és újrahasznosításra, a felesleges ruhák vásárlásának leállítására és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemre és energiafogyasztással való takarékoskodásra vonatkozóan is.
A szervezők az akció Facebook oldalán lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek, hogy tapasztalatokat cserélhessenek egymással, és friss információkat is kaphatnak a program újdonságairól. Az effAct minden hónapban egy újabb kihívás köré összpontosul, amelynek célja, hogy a változó tematikák és kihívások segítségével a sepsiszentgyörgyiek tudatosabb életformát alakíthassanak ki.