Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a térség legnagyobb lovas eseménye a Székely Vágta. Idén 20 lovas áll rajthoz a háromszéki Maksán lévő Óriás Pincetetőn kialakított pályán: kilencen a székelyföldi házi versenynek számító Góbé futamban indulnak, tízen pedig a budapesti Nemzeti Vágtára való kijutásért harcolnak. A települések nevében benevezett lovasok között vannak visszatérők és újoncok is, az új korhatár pedig két 16 éves indulónak is esélyt ad a megmérettetésre.

A Székely Vágta szervezői idén lehetővé tették, hogy a Góbé futamban szülői beleegyezéssel 16 éves kortól indulhassanak lovasok. Ezt kihasználva, két 16 éves hölgy, Kereszturi Nikolett és Fábián Dorka próbál szerencsét településük, Erdőszentgyörgy és Kilyén számára. A Székely Vágta indulói között találjuk Tamás Csabát, a Székely Vágta többszörös győztesét, a Nemzeti Vágta tavalyi harmadik helyezettjét. De nem ismeretlen a pálya André Ábel és László Pál számára sem, ők a Góbé futamban küzdenek majd.

Székely Vágta archív fotók

A pénteken kezdődő Székely Vágta három napos lovas szórakozást és kikapcsolódást kínál hiszen a futamok mellett lesz lovasíjász és -kaszkadőr bemutató, visszatér a huszár ügyességi verseny, idei újdonságként pedig lesz Góbé Olimpia is, amelynek lényege, hogy a jelentkező csapatok, településüket képviselve, különböző akadályokat leküzdve nyerhetik meg az ügyességi vetélkedőt. A versenyszámok között szerepel gumicsizma hajítás, szalmabála hordás talicskával vagy vízhordás két vederrel.

A maksai Óriás Pincetetőn a Nemzeti Lovas Színház bemutatja a Szent László, a lovagkirály című rockoperát, amely 20 lóval és 60 gyalogos szereplővel valósul meg és a középkori lovagi tornák hangulatát idézi. Az előadás nyilvános főpróbáját péntek este fél tíztől nézhetik meg, a produkciót szombaton fél tíztől láthatják. Vasárnap 18:30-től a 4 for Dance csapat mutat be egy táncshowt és 19:30-től Péter Szabó Szilvia koncertezik a Székely Vágta helyszínén. Részletek a www.szekelyvagta.ro honlapon.

Székely Vágta archív fotók

Sikeres állatorvosi vizsga teljesítése esetén, a június 18-i 18.30-kor kezdődő előfutamokban a következő lovasok állnak rajthoz:

SZÉKELY VÁGTA

Barót: Ferenc Lénárd és Pali lova, Farkaslaka: Tamás Csaba és Villámlás, Kézdivásárhely: Kovács Roland-Attila, Kilyén: Kövér Zsolt és Zsuzsa lova, Maksa: Kocsis Csaba és Manci, Nyárádszereda: André István Tip-Top hátán, Sepsiszentgyörgy: György Mátyás Zsolt Komodusszal, Szentkirály: Csíki Árpád és Lord Black lova, Szotyor: Váncsa Róbert és Jázmin, Szováta: Gomboczi Dániel-Zsolt Bagdad hátán

GÓBÉ FUTAM

Barót: Ferenc Lénárd Liza lovával, Erdőszentgyörgy: Kereszturi Nikolett és Bella-Bársony, Etéd: André Ábel és Viktor lova, Gyergyószentmiklós: László Pál, Kézdivásárhely: Papp Alpár Táltos hátán, Kilyén: Fábián Dorka Boszporuszi Naptűz nyergében, Maksa: Kocsis Csaba és Iván lova, Réty: Ferencz Csongor-Szabolcs Villámmal, Zágon: Török Csaba és Szilaj lova.