Két év kényszerszünet után idén a szokásosnál több bulis nappal készülnek a sepsiszentgyörgyi városnapok szervezői ugyanis az eddigi három napos helyett ezúttal ötnapos lesz a fesztivál hétvége. A járványügyi korlátozások eltörlését követően kevés idő állt a Szent György Napok szervezői rendelkezésére, hogy leszerződjék az idei fellépőket ám sikerült véglegesíteni a főszínpad programját.

Nem kevés erőfeszítésbe telt, hogy a május 1-jét is magába foglaló fesztiválhétvégére az esemény szintjéhez illő együtteseket szervezzenek, hiszen gyakorlatilag egész Európában ez lesz az első igazi „bulis hétvége”, mutatott rá Knop Ildikó. A Szent György Napok programkoordinátora szerint idén 9 napos lesz a városnapok így, április 23-tól május 1-ig tart. Hagyomány szerint az első napokban a „kulturális hét” zajlik, amikor a város művelődési intézményeiben kínálnak színházi, zenei, irodalmi előadásokat és képzőművészeti kiállításokat. Az 5 napos fesztivál hétvége április 27-én, szerdán kezdődik és május 1, vasárnapig tart.

Szent György Napok szervezői
Szent György Napok szervezői: Erdély András szóvivő, Knop Ildikó programkoordinátor és Czimbalmos Csaba városgazda | Fotók: Kristó Gothárd Hunor

A Szent György Napi főszínpadon április 27-én, szerdán este nyolctól Építsünk hidat címmel közös koncerten lép fel a magyarországi Ismerős Arcok, a felvidéki Kor-Zár és az erdélyi Transylmania zenekarok és Vadkeri Imre énekes.

Csütörtökön este „Made in Sepsi” mottóval kerül sor a sepsiszentgyörgyi zenekarok nagykoncertjére. Ebben a közös projektben 10 sepsiszentgyörgyi zenekar vesz részt, amelyek saját szerzeményeiket és közös dalokat is előadnak egy két és félórás koncert keretében.

Pénteken és szombaton – hagyományos módon – naponta három-három koncert lesz a főtéri színpadon, este hat órától, fél nyolctól és fél tíztől. Pénteken a nyitóbulit a kézdivásárhelyi Ego Sum adja, majd a rockot és heavy metalt játszó temesvári Cargo következik. Az estét az örökifjú, babos kendőjét ismét viselő, Nagy Feró által vezetett, Beatrice zárja.

Szombaton tombolhat az ifjúság: az alaphangot az indie-pop-rockot nyomó, gyergyószentmiklósi 4S Street adja meg, majd a pop-soulba hajló, beat-rockot játszó, székesfehérvári Blahalouisiana következik, a napot pedig az alternatív rock és a funky területén alkotó, háromszoros aranylemezes Honeybeast zárja.

Vasárnap igazi csemegének ígérkezik az utóbbi évek egyik legnagyobb romániai sztárja, az X Faktor bírája, az énekesként, táncosként és dalszerzőként is egyaránt helytálló Delia koncertjével indul a főszínpad programja, majd az egyik legnagyobb magyar rockegyüttes, az Edda Művek „robbantják fel” a színpadot. Knop Ildikó szerint idén a Szent György Napok zárásaként nem szerveznek ugyan tűzijátékot ám ezt egy igazán látványos és különleges tűzshowal helyettesítik.

Alternatív helyszínek a Közösségi színpad az Ifjúsági Udvar és a Borudvar

A Székely Nemzeti Múzeum udvarán idén nem tudják berendezni a „kultúrkertet” mivel a létesítmény éppen felújítás alatt van, mutatott rá a Sláger Rádió érdeklődésére Knop Ildikó, aki szerint a főszínpadon kívül még három helyszínen zajlanak programok. Egyik ilyen az 1956-os emlékparkban, a művészeti líceum udvarán felállított „Közösségi színpadon” pénteken délben indul a műsor és nagyjából negyedóra-húszpercenként váltják egymást a különböző óvodák és iskolák gyerekcsoportjai. Ezek a szavalattól a néptáncig, a népdaltól a gyerekjátékokig, a zumbától a modern táncig, a zongorától a hegedűn át az akusztikus gitárig, az előadó művészet csaknem minden ágában fellépnek, de lemezbemutatóra (Koncz Gergely – Magyarpalatka), könyvbemutató-koncertre (A Nagybetűs NŐ – Háromszéki Nők Évkönyve, a Voces Női Karral „karöltve”) is sor kerül.

Az Ifjúsági Udvart idén a volt Dohánygyár udvarán rendezik be és ennek a helyszínnek a részletes műsorát a későbbiekben ismertetik. Eddig a múzeumkertben kapott helyt a borudvar, amit az átépítés miatt idén a Park Hotel és Vendéglő udvarába költöztetnek és ennek is lesz külön programkínálata. Az eddigiekhez hasonlóan nagy érdeklődésre tarthat számot csütörtökön és péntek este nyolc órától, a Tamási Áron Színház előcsarnokában sorra kerülő Táncház, ahol a Szászcsávási zenészek, a Heveder zenekar, a Folker együttes, valamint Koncz Gergely és zenekara húzza a talpalávalót.

Kézművesek és lacikonyhák lakják be a város központját

A Szent György Napi kézműves vásár a megszokottól eltérően egy nappal hamarabb kezdődik, azaz csütörtöktől vasárnapig tart, tájékoztatott Czimbalmos Kozma Csaba. A városmenedzser elmondta, hogy 210 kézműves jelentkezett a vásárra és közülük 171-et fogadtak be a szervezők, mert igyekeztek kizárni a viszonteladókat vagy silány minőséget képviselőket. A kézműves vásárt idén a városi adóhivataltól a Sugás áruház felé, a Gróf Mikó Imre utca park felőli sarkáig rendezik be.

A járvány által sújtott helyi vendéglősöket azzal segíti a sepsiszentgyörgyi városháza, hogy ingyen kapnak helyet, mondta Czimbalmos Kozma, aki szerint a lacikonyhákat a Lábasház elé és volt Bodok szálló parkolójába helyezik el míg a Street Food-os büfékocsiknak a Szent György téren adnak helyet. Az őstermelők a Székely Mikó Kollégium sarkától a színházig kapnak helyet, a Borudvart a Park szálló parkolójában építik fel.

Részletek a www.szentgyorgynapok.ro honlapon!