Erdélyben mintegy 80 lovas egyesület működik és gyakorlatilag mindannyian részesülnek a magyar kormány támogatásában, jelentette be hétvégén Potápi Árpád. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Háromszéken a maksai Benke kúriában szervezett lovas fórumon elmondta: az erdélyi lovas program második szakaszában 120 – 150 millió forintos pénzkerettel támogatják azokat, akik egyesületi formában tevékenykednek.

Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár | Fotók: Kocsis B János

A háromszéki fórumon a Kovászna, Hargita, Maros, Kolozs, Szeben, Fehér, Máramaros, Szilágy és Arad megyék lovas mozgalmának képviselői és hagyományőrző huszár egyesületeinek képviselőivel ismertették a magyar kormány által támogatott lovas programot. Az a cél, hogy minél több gyerekkel megismertessék a lovas kultúrát, a lovassportokat és minél nagyobb számban bekapcsolják őket a lovas mozgalomba mi által a nemzeti identitás is erősödik, fogalmazta meg Potápi Árpád.

Fedett lovardákat építettek és lovas rendezvényeket szerveztek

Az eddig megvalósult székelyföldi lovas program keretében a magyar kormány támogatásával két fedett lovarda épült Sepsiszentgyörgyön és Csíkszentsimonban, számolt be Kolozsvári Tibor. A lovasprogram erdélyi megbízottja szerint jelenleg már mintegy 2500 gyerek lovas oktatását támogatják. Arra biztatta a lovas mozgalomban érdekelteket, hogy hozzanak létre egyesületeket hiszen hamarosan képzési programokat is indítanak.

Brendus Réka a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága erdélyi főosztályának vezetője a támogatási programról elmondta: amint beérkeznek a támogatási kérések azokat továbbítják a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez és onnan bekérik a lovas egyesületek adatait a szerződéskötéshez.

A lovas fórumon Makkai Péter, a román kormány Munkaügyi és Szociális Minisztériumának államtitkára elmondta: dolgozik azon, hogy a hazai szakmák jegyzékébe bekerüljön a lovasterapeuta hivatás is hiszen ez alapján lehetne képzéseket szervezni. A ló tiszteletet, bátorságot, fegyelmet, egyéniséget tanít és a lovas terápiával eredményeket lehet elérni a fogyatékkal élőkkel és a hátrányos helyzetűekkel, állapította meg Makkai Péter.

Nagyszabású lovas zarándoklatot szerveznek pünkösdkor

Idén a pünkösdi búcsú június 4-re, azaz a Nemzeti Összetartozás Napjára esik, mutatott rá Potápi Árpád. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár bejelentette, hogy elkezdik a pünkösdi lovas zarándoklat megszervezését, amely egyúttal Tamási Áron emléke előtt is tiszteleg, hiszen 125 éve született a székelység egyik legnagyobb írója.

Potápi Árpád
Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár | Fotók: Kocsis B János

„Közösen adhatunk majd hálát, hogy a 2022-es választások jól sikerültek” – fogalmazta meg Potápi Árpád aki arra szólított fel minden erdélyi lovast és huszárt, hogy vegyenek részt és biztassanak mindenkit részvételre az április elején sorra kerülő magyarországi országgyűlési választásokon, hogy azt követően is folytatni tudják a közös munkát. „Önök eddig is számíthattak ránk, április 3-án mi számítunk Önökre!”– mondta Potápi Árpád.