A harmadik sikeresen végző évfolyam után a napokban akkreditálták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szakát, jelentette be Nyárádi István. Az egyetem dékánhelyettese, a sepsiszentgyörgyi tanulmányi központ igazgatója meggyőződését fejezte ki, hogy a szakhatóság akkreditálása által megnő a közösség bizalma az agrármérnöki képzés iránt, illetve terveik között szerepel, hogy 2024-ig elnyerjék az önálló státust.

Nyárádi István felidézte, hogy Erdély egyetlen magyar nyelvű agrármérnöki szakát Sepsiszentgyörgyön 2015-ben indították és a második végzős évfolyam után lehet benyújtani az akkreditációs kérést. A Román Felsőoktatási Minőségbiztosítási Ügynökség (ARACIS) a helyszíni vizsgálat után február 27-én teljes bizalmi minősítéssel akkreditálta a szakot.

Nyárádi István a Sapientia egyetem dékánhelyettese
Nyárádi István a Sapientia egyetem dékánhelyettese, a sepsiszentgyörgyi tanulmányi központ igazgatója | Fotó: Kovács Zsolt

A Sláger Rádió érdeklődésére az igazgató elmondta: a sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szakon 2019-ben 11-en szereztek oklevelet majd 2020-ban további 10 hallgató szerzett diplomát és tavaly 9 diák államvizsgázott sikeresen. Nyárádi István szerint legfontosabb, hogy végzőseik többsége a szakmában dolgozik. A sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szakon 38 tanár oktat. A 2018-ban indított erdőmérnöki szakon pedig 15 tanár dolgozik és ez esetben is készülnek az akkreditáció megszerzésére.

Nyárádi István a Sláger Rádió kérdésére elmondta: a Sapientia egyetem agrármérnöki szak több tízhektárnyi tangazdasággal rendelkezik. Egyrészt az egyetem Csíki utcai székhelyének belső udvarán, 1 hektáros területen vannak tankertek, fóliasátor. Emellett 11 hektáros területük van Sepsiszentgyörgyön amit a diákok és tanárok közösen művelnek az egyetem tulajdonában lévő gazdag gépparkkal. A harmadik pillér pedig a Sapientia Alapítvány több mint 100 hektáros területe, amit egy mezőgazdász vállalkozó bérel ám az egyetem tanárainak és hallgatóinak teljes rálátása van a technológiai folyamatra. Az erdőmérnöki szaknak pedig több mint 10 hektár saját erdője van, de a közbirtokossági erdőkben is gyakorlatoznak.