A sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház fenntartója a háromszéki önkormányzat csütörtöki ülésén módosította az új sürgősségi osztály építőjével kötött szerződés értékét. Tamás Sándor tanácselnök szerint erre az építőanyagok árának drágulása miatt volt szükség. A projekt összértéke 9,2 millió lej és ebből Kovászna Megye Tanácsa 2,7 millió lejt biztosít. Az új épületszárny 685 négyzetméteres lesz, így a jelenleg használt 320 négyzetméterrel együtt több mint 1000 négyzetméterre nő a sürgősségi osztály alapterülete.
Tamás Sándor felidézte, hogy az építkezést már tavaly májusában elkezdték és elkészültek az alapozási munkálatok és elhelyezték a földben lévő vezetékeket. Idén tavasszal kerül sor a tartószerkezet befejezésére, majd következnek az épületgépészeti munkálatok, a közlekedési útvonalak kialakítása, amelyek biztosítják majd a zökkenőmentes forgalmat a kórház bejárata, a sürgősség épülete és a tervezett helikopter leszálló, valamint a mentőállomás között.
Az új sürgősségi osztály befejezése 2022 végére várható, mondta Tamás Sándor aki szerint azért volt szükség a bővítésre és korszerűsítésre, hogy már a sürgősségen lehessen életmentő vizsgálatokat elvégezni, tehermentesítve ezáltal a kórház egyéb osztályait. „Egy olyan osztályról van szó, amely az egész megyét kiszolgálja, az ott dolgozók évente több mint 36 ezer esetet látnak el. A mostani beruházással külön választják a felnőtt- és a gyereksürgősséget, az épület előtt 6-8 mentőautó is megállhat egyszerre, a hozzáférési útvonalakat úgy alakítják ki, hogy akadálymentesen tudják a betegfelvételt, ellátást elvégezni” – részletezte a változásokat Tamás Sándor.