Két év kényszerpihenő után idén újra lesznek Szent György Napok, jelentették be szerdán a szervezők. A 29-ik sepsiszentgyörgyi városnapokat április 23 és május 1-e között szervezik vagyis ez a rendezvény indíthatja az idei fesztiválszezont az országban, jelentette be Erdély András. A Szent György Napok szóvivője szerint a sepsiszentgyörgyi önkormányzat minél átfogóbb és befogadóbb városnapokat szeretne ám több forgatókönyvvel is készülnek az éppen aktuális járványügyi szabályokhoz igazodva.

‘’Az egész bolygó azt várja, hogy a »maradj otthon« szlogent végre felváltsa a »gyere ki a térre« jelmondat, mutatott rá Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint szerencsés, hogy Szent György Napok tavasszal vannak, így ez lehet az első nagy szabadtéri rendezvény Romániában és abban bíznak, hogy áprilisig akár a vészhelyzeti állapotot is megszüntetik. A sepsiszentgyörgyi városnapok hagyományosan a „találkozások ünnepe” ám az idei mégis más lesz mint az eddigiek, mert mindenkinek „találkozás elvonási tünetei” vannak.

A 100 Tagú Cigányzenekar arénakoncertjével indul az idei Szent György Napok

Antal Árpád szerint idén is a hagyományos kulturális héttel kezdődik a Szent György Napok, amikor a város művelődési intézményeiben zajlanak az események. Április 23-án este a Sepsi Arénában a világon egyedülálló 100 Tagú Cigányzenekar koncertjével indul a sepsiszentgyörgyi városnapok. A Magyar Örökség és Hungarikum díjas cigányzenekar meghívott szólistái a helybéli művészeti líceum zeneszakos diákjai lesznek.

Knop Ildikó a városnapok főszervezője szerint a nyitókoncertre jövő hétfőtől már lehet jegyet vásárolni az www.eventim.ro oldalon vagy a városközponti kulturális jegyirodában. A 100 Tagú Cigányzenekar koncertjére a kedvezményes árú belépő 25 lej a teljes árú jegy 50 lejbe kerül.

Örömhírt jelentettek be a Szent György Napok szervezői
(balról jobbra) Knop Ildikó, Antal Árpád, Varga Fruzsina, Erdély András

Antal Árpád szerint idén nem háromnapos hanem ötnapos lesz a Szent György Napok fesztiválhétvégéje, így az gyakorlatilag április 27-én, szerdán elkezdődik és május 1ig, vasárnapig tart majd. A polgármester szerint a városközponti nagyszínpadi zárókoncert is ugyanolyan erős lesz mint a nyitókoncert ám a fellépőt majd később jelentik be.

Made In Sepsi: sepsiszentgyörgyi zenekarok gálája

A városnapok szervezői idén kiemelt figyelmet szentelnek a sepsiszentgyörgyi zenekaroknak ezért április 28-án, csütörtökön a főtéri nagyszínpadon egy gálaműsort szentelnek kizárólag a helyi zenekaroknak-zenészeknek. A „Made In Sepsi” munkacímű koncert során felváltva állnak majd színpadra az ismert és kevésbé ismert sepsiszentgyörgyi zenekarok majd a végén egy nagy közös produkcióra is sor kerül, többek között előadják a „Ne félj, csak élj – Trăieste című kétnyelvű karanténdalt, amelyet még 2020-ban a lezárás idején készítettek közösen. 

Antal Árpád szerint a helyi zenekarok gálájának megszervezésével szeretnék megköszönni, hogy a sepsiszentgyörgyi zenészek összefogtak és elkészítették a karanténdalt amikor 2020-ban be voltunk zárva ugyanakkor támogatni is szeretnék a zenészeket, akiket megviseltek az elmúlt esztendők.

Knop Ildikó a városnapok főszervezője hozzátette: felvették már a kapcsolatot a sepsiszentgyörgyi zenészekkel ám egy nyílt felhívást is megfogalmaznak és IDE kattintva február 25-ig várják az élőben zenélő, saját dalokkal rendelkező, könnyűzenei, pop, rock, blues, jazz és etno stílusú sepsiszentgyörgyi zenekarok jelentkezését.

Várják a kulturális intézmények javaslatait és a vásárosok jelentkezését

Az idei Szent György Napokon, április 29 és május 1 között, minden körülmények között megszervezik a belvárosi kézműves vásárt amire már fogadják a jelentkezőket. Knopp Ildikó szerint közel 200 vásári árusnak biztosítanak helyt. Részleteket a www.szentgyorgynapok.ro oldalon találnak.

A városnapokat indító kulturális hét programjaira is várják a kulturális intézmények és civil szervezetek programjavaslatait, tette hozzá Varga Fruzsina. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere szerint azt kérik a művelődési intézményektől ha esetleg olyan előadással készülnek, ami már repertoáron van, akkor azt próbálják ünnepibbé tenni és egészítsék ki például gyermek és ifjúsági foglalkozásokkal.