Idén minden idők legnagyobb költségvetéséből gazdálkodik a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ezért sok programot és fejlesztést indítanak, illetve egy nagyobb összeget tesznek félre a tartalékalapba is, hogy ha bármilyen új elem megjelenik év közben azt tudják finanszírozni, mondta el szerdai sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere a város költségvetésének csütörtöki elfogadása előtt kifejtette: 2022-ben és 2023-ban látványosan lép előre a város. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat idén 227 millió lejes bevétellel számol, miközben tavaly év elején ez 198 millió lej volt. Év végéig ez az összeg emelkedhet az időközben érkező kormánytámogatások és lehívott uniós forrásoknak köszönhetően.

Idén elkezdik a terelőút építését, amely tehermentesíti a várost, továbbá utakat és járdákat korszerűsítenek, megépítik az első emeletes parkolóházat, új vállalkozói inkubátorházat és vásárcsarnokot építenek, felújítják és felszerelik a tanintézeteket, korszerűsítik a közszállítást, bővítik a szociális és életmód programokat, támogatják a helyi vállalkozásokat és arra ösztönzik őket, hogy új munkahelyeket hozzanak létre és adjanak magasabb fizetéseket, illetve különböző programok által építenek ANL-s, szolgálati, szociális és szükséglakásokat is. Emellett folytatják a roncsautó programot, amelynek keretében tavaly több mint 500 kérést hagytak jóvá és ennek a programnak köszönhetően sikerül stabilizálni az autóparkot és felszabadítani parkolóhelyeket.

Sepsiszentgyörgy belvárosa
Sepsiszentgyörgy belvárosa | Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata

Sepsiszentgyörgy polgármestere rámutatott, hogy a tavalyi évet bankhitel és adóemelés nélkül zárta az önkormányzat annak ellenére, hogy jelentős beruházásokat sikerült indítani és sikerült megvásárolni a volt Dohánygyár épületét és területét. Antal Árpád kifejtette: úgy gazdálkodik a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, hogy a fejlesztéseket ne helyi adókból hanem kormányzati és európai uniós pénzforrásokból valósítsa meg. „Az idei költségvetés összeállításánál is az volt a fontos, hogy egyensúlyban tartsuk a közösségépítő és közösségerősítő programokat illetve az infrastrukturális beruházásokat”, fogalmazta meg Antal Árpád.

A polgármester szerint nem mindig jár kéz a kézben egy fejlesztés vagy program pénzbeli értéke és a lakosság szempontjából annak fontossága. Példaként említette, hogy vannak millió euró értékű beruházások, amelyeknek a lakosság csak egy része érzi a fontosságát szemben olyan nagy népszerűségnek örvendő de kis költségvetésű programokkal mint a Lábbusz akció.