Sepsiszentgyörgy Kilyén felőli kijáratánál kedden este egy kamion és egy furgon ütközött és elhunyt ez utóbbi 45 éves sofőrje, míg a kamion 42 éves vezetője megúszta a balesetet. A Kovászna megyei rendőrség közlése szerint a nyomozás során megállapították, hogy a balesetben elhunyt sofőr nem sokkal a tragédia előtt egy másik közúti balesetben is részt vett.
Mint kiderült a furgon sofőrje nem állt meg az Illyefalvánál történt koccanásnál, elmenekült a helyszínről majd nem sokkal később Sepsiszentgyörgy Kilyén felőli kijáratánál a 12-es országúton egy kamionnal ütközött és életét veszítette.
Radu Stroe, a háromszéki rendőrség szóvivője szerint a balesetben elhunyt 45 éves sofőr véréből vett minta alapján fogják megállapítani, hogy fogyasztott-e alkoholt. A kamiont vezető 42 éves sofőr esetében az alkoholszonda nem mutatott alkoholos befolyásoltságot. A rendőrség vizsgálja a halálos baleset bekövetkeztének részleteit.
Mint arról beszámoltunk Háromszéken két hét alatt ez a második halálos közúti baleset. December 2-án a Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felőli kijáratánál ütközött két személyautó. A balesetben elhunyt az egyik autó 28 éves sofőrje és súlyosan megsérült a másik autó 40 éves vezetője, akiről kiderült, hogy a Kovászna megyei rendőrség munkatársa, nem volt szolgálatban ám részegen vezetett.
Címlapi fotó: We Radio